Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Határ Győző: Életút (részlet)

embert igényel, rajzolhatsz hétszám, látástól-vakulásig; rájöttem, hogy egyszerűen nem tudok se két helyen lenni, se átmenni időben a Duna-partról, a Liszt Ferenc téri Zeneakadémiára. Lemorzsolódtam.

KL És műegyetemi taníttatásod költségeit? Hogy bírtátok?

Miféle „költségeit”? Lorcsikám: tandíjmentes voltam és három évig évfolyamelső. Nem primadonnáskodtam, de az én átlageredményemmel a kérvény elintézése formaság volt: segély és hozzájárulás rajztáblához-rajzeszközökhöz,. ingyenebéd a menzán; csak épp hogy kincstári kurváról nem gondoskodott a questura.

KL Említetted volt, mekkora szerencséd volt Édesapáddal s hogy ő alapozta meg világlátásod, bölcseleti érdeklődésed is.

Ne gondolj „agymosásra”, ahogy ideológiák és vallások igényt tartanak rá a bölcsőtől a sírig; sőt, épp ellenkezőleg. Hagyta, hogy érdeklődésem szabadon bontakozzon ki. Ahogy Szent Ágoston szívből utálta és megvetette a gyer- mekkeresztelés eretnekségét, mert azt tartotta, tizenhét éves, érett fővel kell eldönteni lánynak—fiúnak, minden fiatalnak, hogy megmerülközik-e a keresztelőmedencében, szakasztott így, Édesapám, a szabadgondolkozó, tiszta táblát teremtett a számomra és én ez a tabula rasa voltam, amikor elvégeztem első tágra meresztő szemgyakorlataimat. így történt, hogy nem „ragadtak el”, nem csepegtették belém óvodáskoromtól fogva ezt vagy azt a világnézetet, vallást, ideológiát. Édesapám, mint meggyőződéses agnosztikus, foggal-körömmel harcolt értem, hogy távol tartson minden ilyen befolyástól. Félix Le Dantec jut eszembe, Bergson kortársa és ellenlábasa, a kiváló filozófus (a Franciaországból hazatérő Rácz Aladár adta a kezembe sorra köteteit), az ő elmélete volt, hogy a gyermekkori empreinte egész életre eldönti az ember eltájékozódását a világban. Iskolahatóságokkal harcolt, tiszikkel veszekedett, Édesapám nem engedett elmenni a díszteremben vasárnaponként rendezett stréber-misékre, és persze én kuncogva örültem neki, hogy bliccelhetek. Hiányérzetem? Antanténa, szórakaténa? A ködevő Rudolf Otto teológus-szóhasználatával élve, numinózus foldighunyászkodásaim? Extatikus, bensőséges idegremegéseim a Mysterium Tremendum átélésekor? Ha osztoztam is Pascallal a parányiság, a beleveszettség sújtakozó élményében, ez sem nem az iszlám, sem nem a zsidókereszténység misztérium-vágyolgása volt; hanem a niultiverzum arányainak, a téridő rengetegségének a fólsejlése, melyben kultuszok, vallások isten sereglete - muslicaraj csupán. Amiben osztom Stephen W. Hawking oxfordi atomfizikus professzor nézetét, aki elsőként számol le a teremtéselmélettel és olyan alapon veti el az istenelméletet, hogy istenséget a multiverzumban másnak, mint „facérnak” elképzelni nem lehet.

KL És nem félsz, hogy az olvasó, ha idáig ér, felháborodásában sarokba

vágja élettörténetedet?

Addig, amíg nem pumpál sorozatot a gólyószórójával a hasamba, csupán azért, mert a Legkatolikusabb Ajatolla meghagyta azzal, hogy „ez jár a más- képpgondolkozónak” - addig nincs baj. Tévét, rádiót lecsapni, könyvet sarokba vágni mindenkinek szent joga. Ám engedelmeddel, láttam én már nemcsak karón varjút, ágasfán akasztott parasztot, de olyan buzgó hívőt is, aki (meg- szentülvén az életre szóló nemgondolkozásban) tátott szájjal ottmaradt és - bouche béé - hóttracsodálkozta magát, amikor rákérdeztek azzal a híres középkori ugrató-paradoxonnal, hogy „tud-e isten olyan irdatlan nehéz szikla1083