Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Török Gábor: Az alászállás fokozatai (Cukor György: Száll alá)
TÖRÖK GÁBOR Az alászállás fokozatai CUKOR GYÖRGY: SZÁLL ALÁ CÍMŰ KÖTETÉRŐL Örkény szerint a magyar Sziszüphosznak a súlyos sziklát nem a meredek hegyre kell felgörgetnie, hanem „csak” előre a végeláthatatlan rónán. Szabálytalan strófáinak némelyikében Cukor György is valóságos térben és időben .görgeti a sziklát”: például „az elemek közé” és „versfebruárba”. „Az aszály mítoszába kizavarva” is vállalja a küldetését, pedig tudja, hogy ez az a táj, „hol élő nem bírja sokáig / hol aki csak szemtanú / az a leggyülöletesebb." Az „elemi tartás” érdekében feláldoz mindent. Ez a magyar sziszüphoszok osztályrésze. A költői átváltozás másik módját, a lélek, „a testtelen abszolútum” alászállását gyakrabban választja. Lásd a címadó verset és különösen az Apoteózist. Ez utóbbiban be is vallja, hogy evilági dimenzióitól megfosztották. „A dolgok alá” szállásnak ennyi az ára! Erre utal már a kötet első versében, a Nyüzsgésben is: „Az időből kitiltott idő így telik be nélkülem”. A szellemi-lelki alámerülés termékei a megkérdöjelezhetetlenül eredeti költői jelzők és metaforák: belakott szomorúság, beszolgáltatott hóesés, följelentett hajnal, sakáldomb, testtér a verstérben stb. Dantei mélységeket jár be a költő. Hallgat Joszif Brodsz- kijm: „Törj a mélybe, gyökérbe, és nyűdd a földet” Ismeri Thomas Mann híres tételét: „mélységes mély a múltnak kútja”. A jelenkori mélységeket viszont saját valósága alapján értelmezi. Ezért tud legalulró], a zöld mocsárba], a dögkútbó], azaz mindenfajta lenti világbó] hitelesen „tudósítani”. Azokból a poklokból, amelyekben „omlik minden ha kezed visszahúzod”. Cukor György eddigi bírálói - Alfóldy Jenő és Kozma Gábor — óvatosan körüljárják a realitás és szürrealitás, konkrétság és absztrakció jelenség és lényeg „tükröződését” a Száll alá verseiben. A kötet szerkesztőjének fülszövege pedig így szól: „Az elmúlt évek során bizonytalanná, többértelművé, nehezen értelmezhetővé változott körülöttünk a világ, az emberi élet, a társadalom, a régi értékek és szavak devalválódtak, s valamiképpen ezt a változást érzékeltetik az új versek. ” Cukor György nem ma és nem is tegnap kezdte érzékeltetni a változásokat. Már nagyon régen „felfedezte az agóniát a „monumentális taps mögött”, „a szakadozott kulisszák közt”. Ügyes képzettársítással a Sakáldomb több tételét is vonatkoztathatnánk a közelmúlt (és a jelen?) hazai állapotaira: „Itt vagyunk / Nemország / Kő kövön.” De miért kellene a költői képzeletet az idő és tér kalodájába zárnunk? Felesleges. Dante, Shakespeare, Dosztojevszkij, Petőfi, Ady - az érzékeny regiszterű költők - minden korszakban találtak foltozni valót a földön, de még a mennybolton is. Miért lenne más a kortárs költő világlátása? A riadt kérdésre tehát megnyugtató feleletet adhatunk. Cukor György éppen annyira aktuális - néhány helyen már-már „direkt politikus” is -, amennyire kell: „Elhajolunk / a deszkarésen átlökött fény elől / hogy a trombitaszóra / sértetlenül léphessünk elő” - írja az Apoteózisban. Önkéntelenül adódó asszociáció Wyspianski - A. Wajda Menyegzőjének trombitása. Talán nem véletlenül. A Visztula és a Duna mentén igen sokszor vártuk a hajnali kakasszót és a harci kürt hívó hangját. De a kellő pillanatban vagy elaludtunk, vagy a csatakürt veszett el. Törvényszerű tehát, hogy ezen a tájon az élet, és nyomában a művészet gyakran fordul 1071
