Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Török Gábor: Az alászállás fokozatai (Cukor György: Száll alá)

groteszkbe. Abszurd fordulatot vesz Cukor imént idézett verse is: „És komikusán fűrészeljük / a tömör semmit."

Direktebb hangvétel jellemzi a Négy badar burleszk-szerep prózai „szövegeit” és a tízéves Ferrum Színpadnak ajánlott sztélét, az Aranyőszt is. Cukor tudja, hogy a költők „versben”, a színészek szerepben „bujdosó” fajták. A kritikus számára különös örömet okoz, hogy a költő szereti és becsüli az ideig-óráig mások bőrébe menekülő műkedvelőket: „Hidegben színpadra kell disszidálni, szerepbe esni és a cézári kegyből kiesni, hogy tanú lehess, és nem érhet el a halál” - írja az Aranyőszben. Az amatőrség szinte tüntető vállalása nála nem álca. Sokkal inkább a szerénység, az egyenes gerinc bizonyítéka és a profigöggel párosuló gerinctelenség elutasítása: „Mi amatőrök tiszteljük a tudást, vigaszul a kutya fekete rejtőszínét emlegetjük. Kormos arcunk az éjszakába simul, bogáncsos kutyaszőrbe, állatszagba végül is.” (Négy badar burleszk-szerep/1.)

Némi morbiditást engedélyezve magunknak, kijelenthetjük, hogy „amatőr költőnk” - méltóan a nagy elődökhöz - szintén „meglelte hazáját.” Igaz, még idefent talált rá az állatszagú, lenti világra! Kétes dicsőség. De nem dühöng. Nem vádol senkit. „Csak” férfias rezignáltsággal és fegyelmezettséggel teszi szóvá, hogy kevesebbel is beérte volna, mint amit kapott, bár a végeredményben csalódott: „Tiszta fáradtságot vártam ide / Nyugodt magzatpózt / a politika parádéja helyett / egy újféle hajnalon. ” (Zaklatott félutak / 6.)

De egyáltalán nem csak a körülötte zajló csinnadratta tölti el keserűséggel. Elégedetlen önmagával is. A kötet csaknem minden versében, a Zaklatott félutak ban pedig különösen kiválóan használja az önirónia ősi fegyverét: „Most magamat lopom és csalom / Őszinte ügy.”

így fest „a dolgok” jelenlegi „állása”.

De honnan is érkezett a költő? Első kötetét (Egy kartoték hátlapjára) 1987-ben adta ki a Magvető. A Száll alá c. gyűjtemény a második a sorban. 1991 végén került ki a nyomdából az Orpheusz könyvek c. sorozatban.

Cukor György elég régóta dacol a „jó magyar” szokásokkal! Közismert, hogy nálunk a fiatal művészek jóval kisebb publicitást kapnak, mint idősebb kortársaik. Ennek következtében minimum 40 éves korukig kénytelenek viselni az ifjonc jelzőt. Pedig Cukor egyáltalán nem kezdő költő! Nívós folyóiratok - „régi Mozgó”, Kortárs, Új írás, Életünk - másfél évtizede közük verseit, és megjelennek írásai a legújabb művészeti orgánumokban is.

Cukor György 1951-ben született a zalai Kerkabarabáson. Legboldogabb gyerekkori évei a Komárom megyei Rédéhez és Kisbérhez kötődtek. Középiskolába Sopronban járt, majd a szombathelyi „tanítóképezdében” folytatta tanulmányait. A nagykorúvá válás éveit is vasi földön éli meg: Szombathelyen, Sárváron és Celldömölkön. Jelenleg Törökbálinton él. Csipetnyi malíciával azt is állíthatnám, hogy költőnk a pannon provincia szülötte. Másrészt felnevelője és mindmáig legfőbb élettere is a pannon térség. Egy kissé merész „húzással” Berzsenyi, Weöres és Cukor versei egymás mellé állíthatók. De felesleges az összevetés! Cukor inkább Csokonait, Adyt és a lengyel Zbigniew Her- bertet kedveli. De nem „folytatója” az ő lírájuknak sem. Cukor György egyetlen elődjére sem emlékeztet! Provinciális és egyetemes léptékkel mérve sem! O szuverén hangvételű, autonóm művész. Különleges érzékkel megáldott. Főleg arról tud megragadó erővel szólni, ami kiveszett vüágunkból: a hiányról és a hiányérzettel együttjáró keserűségről. O a vákuum-lét egyik legnagyobb formátumú hazai lírikusa!

Nem vidám dalnokkal állunk tehát szemben. Cukor az „ember alatti” világból hozza felszínre az emberi hangot: „Gyerekkorból / a vénségbe taszítva / hátba lökve kíméletlenül / mert miféle tett mérne itt / erkölcsöket”. (Utánzatok 12.)

Cukor György eredeti létformát idéz meg - eredetien! Disco-m ám orral és butik-morállal fémjelzett korunkban tehet-e ennél többet a költő?

(Orpheusz Kiadó, 1991.)

1072