Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Vékony Gábor: A kazár kérdés II.
zsidó kulturális hatást, amely a Volga-vidék és a Kaukázus népei között megfigyelheti). Ez a kulturálisan elkülönülő rabbanita közösségek hatásaként nehezen volna értelmezhető. Az áttértek közül tartósan csak a Krím-félszigetre húzódott csoportok őrizték meg hitüket, ezek utódai, a karaimok, a kazárok nyelvi örökösei is. A kazáriai judaizmusnak viszont semmi kapcsolata nincs Kelet-Európa újkori zsidóságával, ahogy azt naiv fejtegetésekben fel szokták tenni. Hogy mi lett a kazáriai rabbaniták sorsa, azt leginkább a nyugat-európai eredetű krími „gódok” története szemlélteti, akik a XVI. századra legkésőbb elhagyták hitüket, miközben még német nyelvüket megőrizték. Ennek a német, alnémet nyelvnek azonban semmi köze nincs az újkori kelet-európai zsidóság felnémet jiddis nyelvéhez, köztük mindenféle kapcsolat kizárható. A korai radanita kereskedőtelepek idejénél később keletre húzódó nyugat-európai zsidók már idegenként találkoznak a kazáriai judaizmust megőrző karaiamokkal. Az előzőek leírása tulajdonképpen szükségtelen egy, a szakmai alapokhoz ragaszkodni kívánó dolgozatban. Mégis szólnunk kellett erről, s ennek az az oka, hogy a közelmúltban magyar fordításban is megjelent Koestler A. hírhedt könyve „The Thirteenth Tribe” (Koestler A.: A tizenharmadik törzs - A kazár birodalom és öröksége. Kabala Kft. 1990). Koestler könyve annak a tételnek az irodalmias körüljárása, hogy a kelet-európai zsidóság a kazárok leszármazottja. Megjelenése idején (1976!) természetesen nagy sajtóvisszhangja volt (Magyarországon nem), a munka (vagy inkább hosszúra sikeredett röpirat) értékét már akkor meg lehetett határozni: az igazán nem szokatlan naiv spekulációk közé tartozik. Koestler könyve egyébként megjelenése óta ismert volt Magyarországon, aki akarta, elolvashatta, de kétségtelen, hogy e „naiv hamisítások” (Golden, P. B.: Khazaria and Judaism i. m. 156, 86. j) magyar fordításban meglehetős üzleti sikerrel kecsegtettek a szerző ismertsége, meg a téma különössége miatt. A zavarossá vált magyar könyvpiac egyéb ócskaságokat is forgalomba hozott, ebből a sorból „A tizenharmadik törzs” nem lóg ki. Szomorú azonban, hogy Koestler szövegét Schweitzer Gábor tollából egy történeti kutatásban meglehetősen tájékozatlan utószó kíséri, amely még Koestler tételét is megengedhetőnek tartja. Még szomorúbb, ahogy az egész magyar kiadás kinéz. Az impresszumból hiányzik az angol eredeti kiadásának dátuma, ami azt a képzetet keltheti az igen tájékozott olvasóban, hogy valami egészen friss munkát vesz kezébe 1990- ben (Koestler 1983-ban halt meg). Elképesztő az aztán, ami „belül” található, Koestler torzításai még fordítási és nyomdahibáktól is hemzsegnek. A könyvben olvashatunk az „ak-kazárokról” (14), ez a név csak szakmai feltevésekben létezik. Ezekből aztán hamarosan „aka-kazárok” lesznek (16), Kuridakh akatir fejedelem Karidach lesz (uo). A német Ketzer (eretnek) szó a kazár névből származik, sőt ehhez még a magyar „huszár” szó is kapcsolódik (15). Tervei bolgár kán Terbolis (24), de minden oldalról idézhetnénk elrémisztő példákat, talán ez is elég. Azért egy díszes részlet: (az oguzokát) „az oroszok polocsánoknak, a bizánciak kumanoknak, a magyarok kunoknak, türk társaik kipcsákoknak nevezték” (97). A polocsánok Polock város környékén laktak (illetve laknak ma is), s természetesen oroszok, a kunok pedig, akiket tényleg kumánoknak neveztek, jól elkülöníthetők a velük rokon kipcsakoktól, de az egész társaságnak semmi köze az oguzokhoz, dehát ez történeti és turkológiái alapismeret (a polocsánok persze a polovecek helyett kerülnek itt a szövegbe). Ilyenek és még ilyenebbek. Nem akadt volna Magyarországon olyasvalaki, aki az elírásokat kijavítja, netán a hamis adatokat megjegyzeteli? Bár lehet, hogy a kiadók jóhiszeműen jártak el. Koestler könyvét ugyanis komolyan vette Bartha Antal (A magyar nép őstörténete. Akadémiai Kiadó. Bp. 1988), nagyjából hasonló színvonalú munkájában (ez a könyv a magyar tudományos könyvkiadás szégyene, egyébként Barthát nagy élvezettel lehet olvasni a „Tízkötetesben” is). Ebből persze a magyar kiadás körül bábáskodók arra következtethettek, hogy tényleg egy - ugyan vitatható - de komoly munkát adnak ki (???). Az elismerés természetesen nem is maradt el. A magyar Koestler igen jó ismertetést kapott az Elet és Irodalomban, ugyanabban a lapban, amelynek kritikusa rosszallóan csóválta a fejét Engel Pál első modem szemléletű magyar középkori történetén (Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Bp. 1990), mert 1045
