Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Gál József: Szántó Piroska kertjei (interjú)
Az azonban biztos, hogy ha kiszabadulok a testből, akkor nem enyészek el. Ezt biztosnak érzem. Ezt nevezheti istenhitnek, buddhizmusnak, a túlvilági életben való hitnek, vagy bárminek. Én azt nem hiszem, hogy csak egy darab sár vagyok. Mit hisz? Hogy megtudom az igazat. Most nem. tudja? Nem. Miből gondolja, hogy a halál után az ember megtudhatja az igazat? Nem gondolom én, csak remélem. Azt remélem, hogy amiben vagyok, végül is csak egy tok. Nem? Egy általam nagyra becsült szerzőtől olvastam a következő mondatot: „A lélek megmarad, csak a test rohad ki alóla." Valahogy én is így gondolom. Én - mondom - nem gondoltam végig ezt. Olyan természetesnek éreztem és érzem: lehet, hogy más meghal, másnak nincs lelke. Nekem van. Sajnálom... Nevezzük ezt akárminek: léleknek, Ábrahám kebelének, mennyországnak vagy egy másik galaktikának. De az, hogy én ez a test vagyok, merő véletlen. De térjünk csak vissza a növényekhez! Egyetlen szem kukoricából vagy napraforgóból mekkora növény lesz! Mondja, tudhatom melyik fontos atomom viszi tovább azt, ami én vagyok!? Azt nem hiszem, hogy elpusztulok. Ezt nem tudom elhinni... Nem hiszem, hogy pusztulni kell! Nem..., nem...! Lehet, hogy maga igen, de én nem. Én majd feleletet fogok kapni a kérdésemre - akár egy egyenlet formájában -, ahogy Ottlik barátunk mondta. Lehet, hogy az egész világ csak egy egyenlet, amelyik megfejtésre vár. A haláltól azért nem félek igazán, mert biztos vagyok benne, hogy valami fontos dolgot tudok meg. Egy durva hasonlattal élve: egy álomban néha annyit tudunk szenvedni, olyan komplikált viszonyok szövődnek bele abba a néhány percbe, míg álmodik az ember. Amikor fblébred, eltűnnek ezek a kötések, drótok, feszültségpályák. Egyszerűen csak álmodtam. Valahogy így képzelem, s akármilyen giccses ez, kénytelen vagyok Karinthyt, az így írtok íi-jéből idézni: - az élet álom, magamat ajánlom! Ahogy kigúnyolja a másik költőt, de hát enélkül sokkal süketebbek lennénk. Milyen kérdések foglalkoztatják, melyek kísérik a Maga életét? Sokféle a kérdés és nehéz is megfogalmazni. Mert egyáltalán a fogalmazás, maga a durvaság. Annyira nehéz szavakkal kifejezni valamit! Látom a költőket: kínlódva, döcögve próbálják, s valamit talán meg is sejtenek. Hát még nekem milyen nehéz, akinek a szó nem mestersége, még ha játszogatom is vele. A sokféle kérdés közül leginkább a miért foglalkoztat. Ez az egyik szép, útmenti Krisztus-képének is a címe. Igen. De ott a lovak kérdezik Krisztustól, hogy miért szenved. Újra csak durván fogalmazva a kérdést: ha van Isten, hát hogy nézhet el ilyet? Ugyanis én nem tudok hinni a büntető, bosszúálló Istenben csakúgy, mint az ítélkező Krisztusban. Nem hiszem, hogy jelentéktelen ostobaságokkal foglalkozik. Nézze! Nagyon kellemes gon98
