Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Kurucz Gyula: Kelet és nyugat határán XI.
túlságosan tág felelősségmegosztással módot nyert az önmagyarázatra. A lel- kiismeretlenségre, a tétlenségre. Nem a „small is beautiful” filozófiáját hirdetem, hanem a sok, behatárolt felelősségű, számon kérhető egység mozgékonyságát, azonosíthatóságát. Ekkora rendszerben már az érdekek sem definiálhatók - s éppen ezért korlátlan lehetőség nyílik minden emberi érdektől idegen, ám az emberek bőrére települő önös szándéknak. Sohsem felejtek el a kegyetlen, cinikus Spiegel magazinban egy cikket; régen, amikor Kreisky osztrák kancellár kormánya kezdett széthullani. A szerző ilyesmit írt: mit is várhatunk egy uralkodó rendszertől, amelyik 12 éve van hatalmon, amelyik azóta nem kényszerült megújhodásra, s így szükségszerűen elmeszesedett. Akkor, még a Kádár-rendszerben, egy életre meghatározó élménnyé vált számomra ez a mondat. Azóta is minden ezt igazolja. S ha messzebb tekintünk vissza a történelemben, sorakoznak a példák: a római birodalom, a törökök, az angol impérium, a szovjet kísérlet, az amerikai törekvések. Most, április végén a Tv-Híradó tele van a Los Angeles-i zavargások képeivel. Az örök mosolygók kénytelenek belenézni a tükörbe. Évtizedeken át sikerült eltitkolni, hogy belül menthetetlenül rohad valami. Hogyan sikerül ezt üjra elfeledni — elfedni? A hatalom természete aszerint módosul, hogy a lakosság hány százalékát kell megvesztegetni a dekoratív működés érdekében. A szocializmusban (akkora erőszakszervezettel) elég volt 5%. A nyugati típusú, ravaszabb elkötelezettségekre építő szerkezeteknek már 30-50% kell. A világ mindig a teljes képre figyel, mindig általánosítva gondolkodik. Mindig megmagyarázható (kierőszakolt) eredményekben, sohasem laza raszterekben. A mi Európánk újra választás előtt áll. Az Európai Ház gondolata most jószerivel arra szolgál, hogy a monopolhelyzetben levők ideológiákat és technikákat alakítsanak ki e közös szálláshely ablakai, ajtói, éléskamrája és szalonja elzárására, illetve feltételes és időleges résre nyitására. Nem a kulturálisan elgondolt, szellemiekre és sajátos értékekre támaszkodó Európa készülődik itt, hanem a szigorú gazdasági érdekek szerint eleve beprogramozott. S miközben az amúgy is erősebb piaci érdek tovább építi ki hídfőállásait, a szellem gerillacsapatai egyenként maradnak magukra (ha épp nem egymás ellen támadnak). Nem ők mondják meg: mi lehetne a jövő, milyen lehetne a jövő. így ez a modell sem lesz majd dinamikus. Zavartalan működés esetén a jó technikákat kiterjeszti a gyenge, tehetetlen többiekre, s elfeledi, hogy e szerkezetek nem bírják el a krízist, önjáróak, de megújulásra képtelenek. Az új, egyesült Németország valamiképpen mindenre példaként szolgál, itt minden tanulság lecsapódik. (Élnek-e vele?) Egymás mellett a kétféle fejlődés - egymás ellen a tanulságok. Szervesen, módszeresen fejlődött is a kései kapitalizmus (vagy a posztmodern szociális modell). Évtizedeken át mindenki az egyesülésre várt. Az esemény bekövetkezett. Mindkét fél oly katasztrofálisan keveset tudott a másikról, hogy az összenövés feltételei igen rosszak. (Csak az egyik fejlődési modell nyerhet.) A nyugati fogyasztói társadalom már véglegesen saját arcára formálta résztvevőit, szinte maradéktalanul hasonlította. Amikor napvilágra 1031
