Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Kurucz Gyula: Kelet és nyugat határán XI.

újulás. Szerves fejlődésük lassú, s ennek során annyi merev adottság alakul ki, hogy csak a részletek csiszolására képesek. Most egy történelmi metszőpontban élünk, változásra kevés az esély, de most még be lehet vinni a megújulás gondolatát - hiszen a nagy szerkezetekben élőket ugyanannyi, másfajta betegség kínozza, mint a nyomorból vakon előre tapogatózókat.

írtam már a nagy rendszerek természetéről, említettem a hatalmas német autópálya-kultúra törékenységét. Egy ragyogóan működő szerkezetbe egy kis homok kerül - a keletnémet autópálya-kulturálatlanság - s az egész összeomlik.

Ugyanilyen a bonyolult, jószerivel átláthatatlan német adminisztráció (bürokrácia), mely minden irracionalitása ellenére funkcionált. Olvasóim el nem tudják képzelni; mekkora anarchia keletkezett itt a keleti részek bekapcsolódásával.

1990 márciusában, 16 hónap után léptem ki a német biztosítási rendszerből. Azóta próbálom visszaszerezni befizetett nyugdíjjárulékomat. Két évnél több papírháború után a múlt héten megkaptam a teljes nyugdíj- és biztosítási kártyámat - melyet nem használhatok. Fejetlen hivatalok - kelet és nyugat összekötve - küldözgetnek felszólítást, papírokat, melyeknek semmi értelme sincsen; de ugyanígy nincs gazdája, és nem korrigálható.

S ha Magyarországon az újrarendeződő politika működési zavarai miatt a lakosságban növekszik a kétely, az elutasítás, az emberek visszahúzódnak a magánszférába; nos, nem vigasz, csak adalék: ez a hatalmas ország is hibát halmoz hibára, s a csalódottság itt is habos hullámokat csap.

A politika korunkban már nem sikerágazat, hiszen nem sok játéktere van: beszorult a gazdasági érdekek és a tűzoltási kényszerek közé. Ha megnézzük: mire volt képes az erős és tekintélyes németség az erdélyi szászokért: színtiszta katasztrófa. Először szövetséget kötött a földrész legsötétebb diktátorával, hogy fejpénzért kivásárolja a szászság javát, értelmiségét. (Milyen érzés lehetett ilyen partnerrel az üzlet!?!) Aztán, amikor szó szerint lefejezte a kisebbséget, értelmiség nélkül hagyta, amikor - mostanára - mindez kiderült, következik a másik forduló: megint politikai koncessziók (milyen áron?!), hogy békés agóniát biztosítsanak az életképtelenné tett maradéknak.

Az USA kuvaiti akciójáról akár szót se ejtsünk: én máig nem látom az értelmét, csupán a véres következményeit.

És a jugoszláviai krízis? Borzongató, hogy ez a modern, nagyhatalmi Európa tétlenül nézi ezt a középkori vérengzést. Tehetetlenségében még saját áldozatokat is küld a helyszínre, hogy azok lemészárlása is fennen bizonygassa tehetetlenségét.

Tegyük föl, hogy a nyugati világ tíz-tizenöt független államból áll. Mondjuk, ennek felében az emberi értékekre még érzékeny ellenzék kicsikarja a kormánytól a tevőleges tiltakozást. Mondjuk, a személyes felelősség miatt van hol, mi ellen felvonulni, követelni, ultimátumot hirdetni. Ámde, ha a német jóérzésű kisebbség a külügyminisztérium elé vonul, az védekezhet: nem ő tehet róla, öt másik állam nem akar beavatkozni. A felelősség eloszlik, elillan - nem vet senki gátat a gyilkolásnak. Ki vállalhat ebben a kiúttalan szövevényben hálátlan szerepet? Ausztria, Csehszlovákia, Szlovénia? Ez egyenlő a semmivel.

Európa (háttérbe szorított szellemi ideájával) vereséget szenvedett, s e

1030