Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Gál József: Szántó Piroska kertjei (interjú)
FÉLEGYHÁZA: A KOPÁR CSODA Ezt az egyenrangúságot talán azért is éreztem, mert az Alibi dön, ahol felnőttem a természet inkább égből, holdból, földből volt, semmint vegetációból. Félegyháza jobbára a horizontot jelentette: a napot, holdat, csillagokat. A vegetáció bizony igen szerény volt - búza, kukorica. Amikor először láttam a budai hegyekben igazi vadvirágot, úgy éreztem: ez meséskönyvből való környezet! Persze, Félegyházán is volt a mezőkön, pontosabban a nyomáson — így hívták a városszéli gyepet, ahol a birkák legeltek és a lovak ficánkoltak - valami kis virág. Például libatippan, vagy a nedvesebb helyeken fürtös gyöngyike. De meghatározó - általában — a sztyeppéi fű volt és a pusztai tavak. Ezeket a tavakat mérhetetlenül élveztem, mert körülöttük volt egy kis nádas, a nádasban pedig lehetett bujkálni. A nádas fölött bíbicek kiabáltak, pontosan úgy, mint a Petőfi-versekben. Annyira szerettem Petőfinek az Alföldről szóló költeményeit! Nemcsak azért, mert szépek, hanem azért, mert azt találtam bennük, amit én is láttam. Azt, hogy: Itten a lapályon Egy ér nyúlik végig, meg se mozdul habja, Csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár Szárnyával megcsapja Szép föveny az alja, Egészen lelátni sárga fenekére, A lusta piócák s a futó bogarak Tarka seregére. Én ezt a verset szinte illusztrációként olvastam. Nem a vershez találtam az illusztrációt, hanem a pusztai tóhoz ezt a költeményt. Nagyon-nagyon szerettem a határban kószálni. Komoly fölfedezésnek éreztem minden új növényt, egy új, nyomorult kis akácfát. Mert erdő aztán nem volt!... Hegy még kevésbé! Egy parányi emelkedés a városban már „part”-nak számított. Egy másfél méter magason épült kétlépcsős házat a „Parti Szabó” házának hívták.- Ott az Alföldön, ha valami volt, óriási jelentőséget kapott. Éppen azért, mert oly kevés megjelenése volt a növényi természetnek. Például: egy magasra nőtt ve- resparéj, amelyik mozgott a szélben! De, különösen a kukorica, amiről már sokszor beszéltem. Imádtam a kukoricát, mert legjobban rajta tudtam megfigyelni ... megfigyelni? ördögöt! A gyerek nem figyel csak élvez. Azt, hogy mindig milyen gyönyörű. Amikor kibújik a földből még lehetne fakadó liliom is. De aztán megnő, megizmosodik. Csodálatos osztások vannak a szárán. A levelei pedig mozognak, táncolnak a szélben. És élesek a levelek, mint a kard. Ősszel pedig mozognak és futnak. Futnak a halál elől vagy a halál elébe. De akkor is gyönyörűek! INTERMEZZO 1. Mostanában újra sokat beszélnek a lélekvándorlás ideájáról. Nem tudom, Maga hisz-e ebben? Mert ha igen, akkor előző életeiben talán valamilyen növény volt: virág vagy fa, s most ez jelenik meg végtelen természetszeretetében? Hiszen, ha én ezt tudnám! De... lehet! Lehet, hogy hangya voltam, lehet, hogy oroszlán ... Én ezt nem tudom. A lélekvándorlás mindenesetre nagyon megnyugtató és kellemes gondolat. Igaz - bevallom - én ezen még sohasem gondolkodtam. De lehet ... miért is ne lehetne? 97
