Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 1. szám - Martos Gábor: "Az biztos, hogy ez egy tiszta társaság" (Beszélgetés Kőrössi P. Józseffel) (interjú)

Igen, így van, különösen az Echinox-beli közlései révén... De a körön kívül még olyan emberekről sem szabad megfeledkezni, mint Markó Béla, aki ugyancsak nem tartozott bele, bár a koránál fogva beletartozhatott volna a mi társaságunkba; de egyszerűen az, hogy Vásárhelyen élt, ez őt kiszorította; Vásárhely kívül esett mindenen, és Markó nem volt egy utazó, egy mászkáló ember akkoriban. Ezzel szemben például Gálfalvi Gyuri rengeteget járt Váradon, nagyon szeretett bennünket, és mi is nagyon szerettük. Vagy ott volt Ágoston Vilmos, aki beült a Trabantjába, vagy mit tudom én, mije volt, Daciája, s jött Vásárhelyről... nem is, még akkor Csíkszeredában lakott, de megállt Vásárhelyen, eltöltött pár órát, vagy egy-két napot - ott laktak a szülei -, akkor átment Kolozsvárra, és végül hozta a híreket Váradra, és Váradról vitte visszafelé. Váradra különösen azért szeretett jönni, mert ott mindig történt valami. És Ágostonnak tekintélye volt, tehát az fontos volt, hogy ő ott járt közöttünk. Antológiát csinált, és az is, hogy nekem megjelent ’78-ban a kötetem, az egészen biztos, hogy az ő - hogy mondjam... — több mint közreműködésének köszönhető; nem is ismert engem, soha előtte nem találkoztunk, de egy kedves hölgy elküldte neki a verseimet; így kezdődött a kapcsolatunk. A kötetemnek az első változatát is ő vitte el Bukarestbe a Kriterionhoz, pedig még akkor sem ismertük egymást. Ezek voltak a fantasztikus dolgok; ezekről az emberekről sem szabad megfeledkezni. Nagyon-nagyon izgalmas időszak volt az; visszahozhatatlan, mint minden ilyesmi. Nem akarok nosztalgiázni, de egyszerűen mindenki jelen volt a maga helyén. A maga helyén mindenki jelen volt, és mindenkinek megvolt a maga helye.

És vajon annak mi lehet az oka, hogy ez a nagyon „helyén lévő” tagokból álló nemzedék nem tudott belépni arra a helyre, ami megillette volnál Miért van az, hogy egy forradalom kellett ahhoz, hogy egy Markó Béla főszerkesztő legyen; miért van az, hogy egy Bállá Zsófi nem volt képes egy irodalmi lapnál elhelyezkedni; miért van az, hogy egy Egyed Péternek Temesváron kellett évekig küszködnie egy ipariskolában, mielőtt végül is megkapta - egyedül ebből a társaságból - azt a pozíciót, ami őt megilleti, ahol hatékonyan tenni tud az irodalomért?

Na ez a leglényegesebb dolog; elsősorban ez az oka, hogy szétszóródott a társaság: hogy senki nem került idejében a saját helyére. Ez az, amit Tamás Gáspár Miklós egy fiatal írók találkozóján Vásárhelyen talán 78-ban vagy ’79-ben úgy fogalmazott meg - amire azután a rendőrök rászálltak -, hogy itt írók, művészek vannak bástyán belül és vannak bástyán kívül, de ő ezt a társaságot, a mi korosztályunkat olyan bástyán kívüli társaságnak tekinti, akik nem is akarnak a bástyán belülre kerülni. És hogyha belegondolsz, akkor valóban ez történt. És aki a bástyán belülre került, az sem kötött kompromisszumot; sem Szőcs Géza, sem Egyed Péter. Nem tudsz mondani semmi olyant, hogy Szőcs Géza a Fellegvárban valamiért bármit is áruba bocsátott volna; nem tudod azt mondani, hogy Egyed Péter a Kriterion szerkesztőjeként valamit valamiért eladott volna. Mások meg nem is voltak... Tehát ez a ío, ez a legfontosabb dolog szerintem, ami miatt szétszóródtak az emberek. Gondold el, egyszerűen nem voltak fórumok. Elképesztő, hogy egy Zudor János, egy Cselényi Béla nem jelenik meg, nem olvasható az újságokban; de egy Tompa Gábor se; senki. A Darkónak - szerintem - úgy jelent meg a kötete, hogy előtte egy írása sem jelent meg sehol; kivéve a Fellegvárt és az Echinoxot. Gondold el, harmincéves emberek, költők, lehetőségek nélkül...

Neked egyébként nagyon jó összehasonlítási alapod kell legyen erről, hiszen Magyarországon évekig a Móránál a Kozmosz-sorozatot szerkesztetted, utána pedig hosszú időt töltöttél a Holnap Kiadónál, ahol ugyancsak fiatalok köteteit gondoztad. Ez a fajta gondozás hiányzott ott?

93