Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Martos Gábor: "Az biztos, hogy ez egy tiszta társaság" (Beszélgetés Kőrössi P. Józseffel) (interjú)
És valószínűleg ezérí van az is, hogy most már egyre kevésbé értetek szót egymással? Szerintem ez nem igaz; szót értünk, egészen biztos, hogy szót értünk... De amit az előbb mondtál, hogy... Hogy nem jön létre kapcsolat? Ez mást jelent... De például a könyveink... Gondolom, hogy ók is ismerik a mieinket; én ismerem a könyveiket, és nagyon értem, nagyon élvezem őket. Ez a csapat bármikor összejöhet még. Természetesen már nem úgy, mint ott. Ott csak egyet kellett szólni, és jöttek emberek Kolozsvárról, előadást tartottak, felolvastak, és utána elmentünk kocsmázni. De ez — mondom — az irodalmi életen belül működtetett önvédelmi reflex is volt. Volt nekünk félnivalónk... Én íróként, azt hiszem, túl kicsi pont voltam, amíg ott éltem; azt hiszem, nekem elsősorban szervezőként, az Ady-körben sokszor nem is vezetőként, de vezetőségi tagként - nagyon sokáig csináltam - vannak érdemeim; ha vannak. Egy-két dolgot nagyon jól sikerült - nemcsak egyedül, másokkal együtt - megszervezni. Költőként nem hiszem, hogy ehhez mérhető lenne az én súlyom, de hát akkor ez fontosabb volt, ennek volt nagyobb súlya; annak, hogy Várad sokkal inkább központ lett, lehetett egy rövid időre; irodalmi központ, ahol mindig történt valami. Mondd, ha most irodalomesztétikai szempontok alapján nézzük ezt a társaságot, van-e valami a verseitekben, valami közös jegy, ami tükrözi azt a fajta közös szellemiséget, amiről beszéltél? Valami olyasmi, ami megkülönbözteti az elődöktől, és ami megkülönbözteti az utódoktól, tehát az utánatok jöttéktől1 Szemléletbeli közösség biztos, hogy van; például ahogy az irodalmat nézzük, abban biztos, hogy vannak közös pontok, de az egész korosztályra jellemző gondolat, eszme nincs. Én nem találok. Közös gondolatok, gondolatcsírák ha vannak is, ezek főleg politikaiak... vagy politikai tartalmú gondolatok. Egyébként olyan esztétikai gondolatmenetet sem látok megfogalmazhatónak, ami bármelyikünkre, vagy többünkre érvényes; még olyat sem, ami két költőre érvényes. A legtöbb közös vonás talán Szőcs Géza és Zudor János között fedezhető fel, de ez is inkább egyfajta törekvés a Zudor részéről arra, hogy „beélje” a „mestert”; Zudor mindig is nagyon elkötelezett volt a Géza iránt, nagyon sokat kapott tőle emberileg is és szellemileg is. Ez a verseiben is megnyilvánul. De ha már itt tartunk; van egy nagyon érdekes dolog - és erről azért ne feledkezzünk meg -, amit érintettünk már: ennek a „generációnak” - és ezt idézőjelben mondom - van néhány olyan tagja, aki kilóg a többiek közül, ám nélkülük mégsem lehet beszélni erről a társaságról. Zudort említettem már; ő az egyik olyan személy, egyéniség, aki nélkül sem Váradról, sem Kolozsvárról nem lehet beszélni, hogyha a hetvenes évek végének, a nyolcvanas évek elejének Váraljáról, vagy Kolozsvárról van szó. Ő annyira nem erdélyi... Eszembe jutott valami. A második Forrás-nemzedéknek valóban volt egy pillanata a Megyei Tükömé\, amikor nemzedékké tudott összeforrni; nálunk ez nem történt meg. Rájuk sokkal jellemzőbb az erdélyi gondolat; ők kimondták, ók megnevezték az Erdélyhez és Európához való kötődésüket. Mi nem neveztük nevén; nyilvánvalóan formai jegyekben és gondolatokban benne van, de nem neveztük meg. Érdemes lenne utánanézni: mi talán soha nem írtuk le azt, hogy Európa; ez olyan egyértelmű volt, természetes; míg a többieknek, az előttünk lévőknek meg kellett nevezniük, hogy odatartozónak érezzék magukat. Ez óriási különbség a két generáció között... Visszatérve Zudorhoz: tehát egyszerűen nem lehet úgy beszélni Váradról, vagy Kolozsvárról, vagy erről az irodalomról, hogy Zudort ne 91
