Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: Mítosz és politika (A lengyel emigráns irodalom szervezeti formái, központjai és publikációs fórumai) (tanulmány)
megválasztják az év foglyának. 1973-ban Whodzimierz Odojewski is emigrál, aki legnagyobb sikerét a kátyúi témáról írt regényével éri el. A hetvenes évek második felében a folyamat felgyorsul, a nyolcvanas évek elején pedig már egy új nemzedék lép a színre, amely minden korábbinál aktívabb. Ami a lengyel emigráns irodalom szervezeti kereteit illeti, itt az 1945 őszén, Londonban, Stanistaw Stronski vezetésével megalakult, máig működő emigráns író- szövetség, a Zwiazek Pisarzy na Obczyznie próbált egyfajta koordinációs szerepet betölteni. Míg a hazai írószövetség a háború előtti ZZLP, a Lengyel írók Szakszervezete jogutódaként alakult meg, a londoni szervezet az emigráns kormány által is támogatott, majd 1945-ben feloszlott emigráns PEN-Clúb hagyományait akarta folytatni. A hazai és az emigráns írószövetséget - bár megalakulásuk idején volt köztük bizonyos konkurencia - nem lehet összehasonlítani. A londoni központú írószövetség nem próbálta, nem próbálhatta egységes ideológiájú csoporttá szervezni tagjait, nem kötődtek hozzá egzisztenciálisan a szerzők. Közös elvi nyilatkozatok elfogadásával (például a hazai publikálás ügyében) ritkán, inkább csak a kezdeti időszakban próbálkoztak vezetői - váltakozó sikerrel. Bár a szövetségnek 1985-ben is száznégy tagja volt tizenöt országból, a legjelentősebb írók, mint Gombrowicz és Milosz, nem tartoztak ide, a szervezet nem sokkal megalakulása után a másodvonal fóruma lett. Inkább a kiadói-dokumentátori tevékenysége fontos. 1947-ben, kormánypénzek maradványaiból vettek London észak- nyugati részén, Hamsteadben egy alkotóházat (Dom Pisarza), ez több fiatal emigránsnak, például Herling-GrudziAskinek is megkönnyítette a pályakezdését. A házban mozgalmas irodalmi szalon alakult ki, innen került ki a lengyel Szabad Európa munkatársainak legnagyobb része. A szövetség legfontosabb intézménye, a Stowarzyszenie Pisarzy Polskich kiadó - szintén az emigráns kormánytól maradt pénzből - már 1946-ban megkezdte tevékenységét. Az írószövetség emellett szerzői esteket szervez, különféle irodalmi díjak sorsáról dönt, legaktívabb tagjai Herminia Naglerowa és Tymon Terlecki, aki 1955-től 1959-ig a szövetség elnöke volt. A lengyel emigráció két legfontosabb folyóirata közül az egyik, a Wiadomosci (Hírek) szintén Londonban jelent meg. A lap már 1924-től működött Wiadomosci Literackie néven, főszerkesztője, Mieczysinw Grydzewski a Skamander csoport fórumává tette, amely a Nyugathoz hasonló minőségeszményt képviselt. 1939 őszétől Wiadomosci Polskié Polityczne i Literackie címmel Párizsban, majd 1940 júliusától Londonban jelent meg, a főszerkesztő ekkor már (névleg) Zygmunt Nowakowski. A szerkesztőség — következetes szovjetellenessége és a Piisudski politikája melletti kiállása miatt - hamarosan politikai konfliktusba került a Sikorski-kormánnyal. 1944 februárjában megvonták a laptól a papírt. 1946 áprilisában Wiadomosci néven Grydzewski újraindította, 1967-től Michcct Chmielowiec, 1974-től Stefánia Kossowska lett a főszerkesztő. A lap 1981 márciusában megszűnt. A Wiadomosci az izolált emigráció koncepcióját vallotta. Mérsékelten érdeklődött a lengyelországi változások iránt, aranykorrá stilizálta a független Lengyelország két évtizedét. Nem véletlen volt Grydzewski Szymon Askenazy, lembergi történészprofesszor tanítványa, a lap egyre inkább a lengyel vonatkozású régiségek múzeuma lett. Az évek múltával a Skamander költőit felváltják az epigonok, a lap politikus marad, de egyre kevésbé harcias, a korai évek legjobb szerzői, Herling-Grudzinski, Haupt lassan átpártolnak a Kultúrához. A főszerkesztő konzervativizmusa elzárja a lapot az epigonizmust meghaladó új törekvésektől: „Grydzewski szerette a verseket. E hajlandósága azonban csak az avantgárd határáig terjedt, ezt soha nem lépte át, bár barátai tanácsára az új költők verseit is kezdte közölni, akiknek elvből nem fizetett honoráriumot, a korrektúrát pedig betűről betűre ellenőrizte.” A lap a kezdet kezdetén elvesztette a lengyel emigráció két legfontosabb szerzőjét: 925
