Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 10. szám - Otar Csiladze: A bizonytalanság bilincsei (esszé)

tünkben. A nemzetiség fölött ideák prófétálása - akarva, akaratlanul — elsősorban a birodalmi érdekeket szolgálják és idegen a modem, demokrata, a szabadságért harcoló humanista számára, mivel valódi humanistának elsősorban éppen a nemzetek érdekeit kell védelmeznie. Ugyanígy nem tudok egyetérteni azzal a kijelentéssel sem, hogy, mint írják, a gyermeknek és öregnek nem lenne nemzetisége. Egy gyerek valóban nem ismerheti nemzeti hovátartozását, de megengedhetetlen, hogy egy humanista író ne legyen tudatában a nemzetiségének, ne ismeije mindennek jelentőségét. Nemzetisége megvan mind a gyermeknek, mind az öregnek - persze ha nem gonoszsággal vagy erőszakkal vették el tőle! A nemzetiség olyan, mint az emberi sors, s a természetnek egy olyan titka, amely az ember számára elérhetetlen térben helyezkedik el. Bár bizonyos értelemben embere válogatja, miféle jelentőséget tulajdonít e természeti ajándéknak, elsősorban saját életében. A nemzetiség genetikai fogalom és nincs összefüggésben a korral. A nemzetiségünk velünk születik, és azzal tér el tőlünk, hogy - örök. Helyesebben csak akkor szűnik meg, ha a nép kipusztul. Sokan, szerencsére, utolsó leheletükig tudatában vannak ennek, sokan, sajnos, haláluk beálltáig, a körülményektől függően, többször megfeledkeznek a nemzetiségükről. Egyvalamire gondolnunk kell, hogy ne csak a nemeztisége miatt gondoskodjunk vagy ne gondoskodjunk a gyermekekről, ne csak a nemeztisége miatt tiszteljük, vagy ne tiszteljük az öregeket. Nézeteltérésünk legfőbb oka, hogy a georgiaiak számára élet-halál kérdése sajátjuk mellett bármilyen más nemzetiség megvédése: amíg egy őszét, orosz, tadzsik vagy észt tudatában van, hogy ő éppen őszét, orosz, tadzsik vagy észt nemzetiségű, addig a georgiai gyermek emberré formálását sem fenyegeti veszély. Ami pedig az öregkort illeti: többségünk máris megközelítette ezt a kort, de mégsem hihető, hogy most kevésbé élesen éreznénk nemzeti mivoltunkat, mint fiatal korunkban. Ellenkezőleg, az öregség éppen nemzeti tudatunk koronája és valószínűleg ezért is azonosítják az öregkort a bölcsességgel.

Most, olyan idők járván, mindannyiunkat magával ragadott a nagypolitika - az egyetlen, tán, ami még összeköt minket -, de ez akkor sem jelenti azt, hogy valódi politikusok volnánk, hogy mi teremtenénk a politikai hangulatot - mi csak az általunk választott hős sorsát alakíthatjuk, a politikai vezetés nem dolgunk. Erős meggyőződésem, hogy mindenkinek a saját dolgával kell foglalkoznia, illetve csak azt a fegyvert szabad használnia, amelyet az Isten reá bízott, amelynek a használatára megtanította. Ahogy ezt mondom, ez is abból a már említett írói óvatosságból ered, és egyáltalán nem megvetendő. Hiszen ma nem csak Georgia, hanem az egész világ nagy megpróbáltatások és veszélyek előtt áll. A huszadik század végén, nemcsak a bajaink, de még a nevünk is ismeretlen sokak számára. Többet mondok: aki többet vagy keveset tud a mi történelmünkről, azt sem izgatja, hogy nemzeti tehetségünk és energiánk nagyobb részét azon bűnök vezeklésére pazaroljuk, amelyeket sosem követtük el és ez másképpen nem is mehet akkor, amikor a birodalom az általa megtépázott országot birodalmi törekvésekkel vádolja, és minket, akiket mások tiportak el, különböző nemzetek elnyomóinak nevez. És ezt teszik nemcsak a politikusok, hanem a „nép atyjai”-nak, a „humanizmus zászlóvivőinek” nevezett személyek is. De hadd legyen mindez az ő lelkiismeretük dolga! Georgia fennmaradását csak annak köszönheti, hogy

917