Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 10. szám - Otar Csiladze: A bizonytalanság bilincsei (esszé)

elnyomottaknak. De Georgiával kapcsolatban még ennél is érdekesebb, szinte egyedi jelenséggel van dolgunk: Georgiának nem csak azokért a bűnökért kell bűnhődnie, amelyeket sosem követett el, hanem azokért is, és ez a félelmetes, amelyeket ellene követtek el. Ám ha az lehetséges, hogy másokra kenjük saját bűneinket, teljességgel lehetetlen, hogy másoktól követeljük a megbűnhődést - még akkor is, ha nagyon éles és szárnyaló írói fantáziával rendelkezünk.

Az írónak az emberség példáját kell adnia és épp ez kényszeríti arra, hogy mindig attól tartson, amitől a legjobban fél. Isten mentsen minket a bátor írótól, a bátorság az olvasó dolga, de ugyanazt kell mondani az óvatosságról is, csak fordítva. Az írói óvatosság különös „fenomén” és semmi köze a politikus óvatosságához. És persze semmi köze a gyávasághoz sem. Csakhogy, ami isteni ragyogással tölti el földi létünket - az éppen az írói óvatosságnak a gyümölcse. Ha egy író óvatos, csak azért teszi, hogy az embernek ne essék baja, hogy az ember lelke épségben maradjon, hogy az embert ne ijessze a földi élet, hogy az ember ne kerüljön a meg nem engedett bátorság horgára, hogy utána szégyenteljesen kelljen kapálóznia. Nekünk először saját gondolatainkban kell kidolgoznunk, majdnem törvénnyé alakítanunk, az elkerülhetetlenség határáig emelnünk minden egyes elképzelésünket, hitünket, célunkat, nem is beszélve a rágalmazásról. Elsősorban azt kell fontolgatnunk: mik voltunk tegnap és legalább megközelítően elképzelnünk - mik leszünk holnap. És mindez csak arra szolgálhat, hogy ma kimondott szavainkat holnap ne kelljen sajnálnunk.

Tegnap semmit sem volt szabad kimondanunk és a szavaknak volt értelme, ma mindent ki lehet mondani, de a mondanivaló vagy üres, vagy értelmetlen. Lehet, hogy valóban már nem is érdemes beszélni, és élni sem?! Különösen akkor, amikor saját létezésem annyira idegesít valakit, hogy képes mindent, mindenféle becstelenséget elkövetni, csakhogy legyőzzön, vagy inkább elpusztítson? Halálom - különösen önkezűleg kioltott életem - csak abban az esetben igazolhatja magát, ha ettől a halálomat kívánó „jobb” lesz. Mindezt nehezen tudom elképzelni, nehezen tudom elhinni; élettapasztalatunk az ellenkezőjét igazolta. Az, aki életemet akarta, halálom után más áldozatot választ magának, és amannak életére fog törni. A gonoszság fő forrása a hamis információ, és ha minden úgy folytatódik, ahogy most tapasztalható, várható, hogy még jobban felerősödik a gonoszság és hazám annak a veszélynek lesz kitéve, hogy nemcsak államilag pusztul el, hanem fizikailag is. Mindennek azonban nem szabad megtörténnie, hiszen Georgia is elválaszthatatlan és szükséges részecskéje az emberiségnek, még akkor is, ha az emberiség egyáltalán semmit, vagy vajmi keveset tud a létezéséről, de akkor is, ha sajnos - a szovjet olvasóhoz hasonlóan - neki is (az emberiségnek) csak hamis elképzelése van arról az országról, amely annak ellenére, hogy kicsi és magányos (sajnos mindig ez volt), mindig karddal és ekével, vésővel és könyvvel védelmezte az emberi erényt, a nemzeti tudatot, a vallásosságát. De sajnos épp ezért - az egész emberiség szégyenére - részesül ma ekkora büntetésben. Sehogyan sem tudom elfogadni némelyik kollégám követelését, hogy a nemzetiséget félretéve elemezzük a mai helyzetet, mégpedig azért nem, mert épp egy nemzetiségek fölötti ideál végtelen prófétálása szült ennyi konfliktust és félreértést a különben is feszült és bonyolult éle916