Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 10. szám - Martos Gábor: "Ez a nemzedék nem akarta becsapni magát" (Beszélgetés Ágoston Vilmossal) (interjú)

milyen nyitás lehetősége felé. Éppen ezzel magyarázható, hogy olyan nagy kultusza volt a régi Mozgó Világnak. Erdélyben; ha valakinek megjött egy folyóirat, akkor nem úgy csináltak vele, mint itt Magyarországon, hogy ez az én információm, és eldugom, hanem kézről kézre adták. Ha bekerült egy-egy Mozgó Világ vagy egy párizsi Magyar Műhely szám, ez mind erősítette a szabadságtudatukat. A párizsi Magyar Műhelyt nem azért tiltották Romániában, mert avantgarde volt, hanem azért nem engedték be, mert magyar. Ez a sajátos helyzet - tehát egyrészt elnyomva, mint egy totalitárius rendszer által kiszolgáltatott egyén, másrészt mint nemzetiségileg elnyomott - erősítette az ottani alkotókban a vágyat arra, hogy nyissanak: bármilyen módon nyitni, odafigyelni, hogy mi történik a világban. Állandóan megtárgyalták, hogy mi történik Pesten, mi történik Belgrádban. Még most is van egy ilyen odafigyelés, habár most már más helyzet van...

Van egy kérdés, amelyet, azt hiszem, nem kerülhetünk el, és ez azoknak a fórumoknak a kérdése, amelyeket ezek a fiatalok jószerével maguknak hoztak létre, illetve ők maguk alakították a már korábban meglévő fórumokat - gondolok itt az Echinoxra - a saját képükre; ezek voltak - hogy mondjam csak - az iskoláik, a lehetőségeik a publikációra. Két ilyen fórum van, az egyik az Exhinox, a másik a Fellegvár. És azért mondom, hogy ezt nem kerülhetjük meg, mert az Echinoxban te soha egyetlen sort sem közöltél; illetve egyszer románra fordítva megjelent egy írásod, de a magyar oldalaktól mindig is távol tartottad magad, holott ott éppen ezek az emberek voltak szerkesztők — Szőcs Géza, Egyed Péter, Préda Feri -, akikről itt beszéltünk, és akikkel végül is — úgy érzem — te valamifajta szellemi közösséget vállaltál; odafigyeltél rájuk, volt velük valamilyen kapcsolatod. Szeretném, hogy ha elmondanád, hogy miért voltál az Echinoxtól végig távol.

Ez a történet korábban kezdődik, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, amikor Kolozsváron meghirdették azt, hogy a Ceau^escu-nyitás szellemében diáklapokat lehet indítani. Akkor Molnár Gusztávéinak megcsillant az eszük, és rögtön kerítettek egy engedélyt - a megijedt KISZ-titkár és a vezetőség gyorsan aláírta -, hogy indíthatunk magyar lapot. Meg is szerveztük; úgy képzeltük el, hogy egyetemi tanárokkal közösen... mert ilyen lehetősége még egyszer - sejtettük - nem lesz a nemzetiségnek, s akkor nem szabad külön diáklapot szerkeszteni, hanem mi, nemzetiség fogjunk össze, és csináljunk közösen a tanárokkal; Antal Árpáddal - a katedrafőnök volt a magyar irodalom tanszéken -, Láng Gusztávval, aki előadó tanár volt... és megkerestünk más egyetemi tanárokat is. Azt szerettük volna, hogy minden diák megkeresi a saját professzorát, akit nagyra tart, és azokkal közösen egy nagy nemzetiségi lapot hozunk létre. Sajnos, ez nem sikerült; nagyon kegyetlenül közbelépett a hatalom, konkrétan Stefan Pascu, a történész; ő volt az egyetem rektora. Mikor megtudta, hogy nekünk erre már engedélyt adtak, akkor mindenféle jogi akadályt talált ki, megalakította gyorsan a román szerkesztőséget, és - szinte diktátum jellegűen - minket beolvasztott a román lapba. Ez ellen tiltakoztunk, megpróbáltunk valamit tenni; többek között megalakítottuk a Korunk-kört Kolozsvárt, ami azelőtt is létezett már, mielőtt mi odakerültünk volna - Balogh Edgár vezette, a Korunk szerkesztőségében tartották -, de az nem volt olyan jellegű, mint amikor a mi társaságunk odakerült; Tamás Gáspár Miklós, Molnár Gusztáv meg jómagam. Tudniillik ott is az volt az elképzelésünk, hogy a tanárokat kell elhívni, az egyetemi oktatókat; ne a diákok mondjanak ötleteket, és versikéket olvassanak fel, hanem legyen ez egy művelődési köre a kolozsvári diákságnak és az egyetemi oktatórétegnek. Ezt aztán nagyon hamar felfedezte a beliigy, megszüntette, és ugyanakkor megszüntette a mi lehetőségünket, hogy megalapítsuk ezt a lapot is. Engem elvittek; mindenki áradozott, hogy itt milyen nyitás van, és közben engem letartóztattak. Jó, hogy aztán a vizsgálat

902