Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Martos Gábor: "Ez a nemzedék nem akarta becsapni magát" (Beszélgetés Ágoston Vilmossal) (interjú)
szabadságra vágyó törekvés volt; korlátok lerázását jelentette, míg Nyugaton inkább egy ezoretikusabb jelenség volt. Itt egy szerves, közösségi tevékenység is volt a formabontás. Ez már elkezdődött a Szilágyi Domokosék nemzedékével, bár érdekes megfigyelni - ha valaki nagyon kritikusan olvassa .Szilágyi Domokost, akkor rájön —, hogy bizony Szilágyi Domokos is írt verset a kollektivizáláshoz; ez számomra nagy talány volt sokáig, még most, a legutóbbi levelezés-kötetének szerkesztésekor is ezt fogalmaztam meg hátul egy kérdőjeles mondatban, hogy hogy lehetett ez... De Szilágyi Domokos utóbbi versírói korszakában aztán ráébredt, hogy legjobban megközelíteni azt az abszurd helyzetet, azt a káoszt, azt a rendezett emberellenességet, ami ott volt, ennek az egyetlen lehetősége, hogyha ö kilép ebből a szigorúan megszabott metrikus világból és megpróbál szabadon közeledni az anyaghoz, a költészet anyagához. Ezt vitték tovább Szöcs Gézáék. Szőcs Géza különösen érzékeny volt a különböző metrikus és szabad versformák ötvözésére és hangulatasszociációira, és mondhatnánk azt, hogy ennek az újabb, öt követő nemzedéknek egy része már csak így tudott írni; ők már nem is tudták elképzelni, hogy van egy másik, egy metrikus forma. Gondolok itt például Kőrössi P. Józsefre, aki csak így tud írni. Na most már az antológia ebből a szempontból nem egységes; különböző szemléletű alkotókról van szó; vannak olyanok is, akik megpróbáltak metrikusan írni; ugyan ellenzéki szempontból közelítettek, de nem vettek tudomást arról, hogy ez a kötött forma egy bizonyos hatalmi helyzethez hogyan viszonyul. Nagyon érdekes ebből a szempontból például Lászlóffy Aladár példája: ő szabad versben írt ódát a kommunizmushoz; tehát ő már a formát másként kezelte, de mégis tartalmilag megőrizte a régi kötöttséget, mert azt gondolta, hogy ez politikus; sőt, el is tudom hinni, hogy ő hitt benne, a mai napig el tudom képzelni. Lehet, hogy ő ma már azt mondja, hogy nem, de én el tudom képzelni, hogy van, aki meggyőződéssel hisz egy eszmében, hogy az majd jobbá teszi a világot, és akkor majd szabadabbak lesznek a nemzetiségek... Arra gondolok közben, hogy tehát itt végül is kétféle — hogy mondjam - idegenkedés van: van egyszer egy tartalmi és van egy formai idegenkedés; a kettő nyilván részben össze is függ, mint ahogy a tartalom és a forma is összefügg. Ez a társaság, amelyről most beszélünk, már sokkal inkább nyitott volt egy újvidéki Új Symposion felé, egy párizsi Magyar Műhely felé, egy budapesti régi Mozgó Világ felé, ahonnan másfajta európai hatásokat, formabontóbb vagy avantgarde hagyományokra épülő hatásokat kaptak, tehát nyilván ez is tükröződött azért a műveikben, a költészetükben: gondoljunk Csetényi képverseire. Te hogy látod, mennyiben voltak - mondjuk így - jobban Európára figyelők ezek a fiatalok, mint az elődeik1 A kérdés önmagában rejt egy paradoxont, egy ellentmondást, mert feltételezi, hogy létezik egy nem Európa és egy Európa. De nagyon helyes a kérdés feltevése, mert ez már önmagában is azt jelzi, hogy nekik bizony Európára oda kell figyelni, mert mi nem vagyunk Európa. A hetvenes évek Ceau^escu-világában nemcsak hogy nem voltunk Európa már, hanem a hetvenes években Erdélyben - a hetvenes évek végén különösen, amikor ezek a fiatalok elkezdtek alkotni - már az is nyilvánvaló volt, hogy ők a párizsi Magyar Műhelyt, az Új Symposiont, vagy akármilyen külföldi folyóiratot, csak csempészáruként olvashattak; számukra Magyarország is „Nyugatot” jelentett. Természetes volt számukra, hogy a szabadságot, a fennmaradásukat csak azzal tudják megközelíteni, hogy ha ezekhez az újságokhoz hozzájutnak, bár kapcsolatot felvenni nagyon nehéz volt velük. Én is küldtem köteteket Nagy Pd/éknak, de nem kapták meg. És hát nagyon kevés, nagyon ritka ember volt az, aki útlevelet kapott; éppen Lászlóffy Aladár példáját említhetném, aki kint volt Párizsban... A hermetikus elzártság, a magába fordulásra kényszerítettség felfokozta az igényt bár901
