Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Martos Gábor: "Ez a nemzedék nem akarta becsapni magát" (Beszélgetés Ágoston Vilmossal) (interjú)
MARTOS GÁBOR „Ez a nemzedék nem akarta becsapni magát” BESZÉLGETÉS ÁGOSTON VILMOSSAL* 1979-ben megjelent egy kötet; az volt a címe, hogy Kimaradt Szó. Ennek te voltál a szerkesztője. Olyan, akkor kötet nélküli fiatal költők mutatkoztak be ebben, akik azóta az úgynevezett harmadik Forrás-generációt alkotják; olyan nevekre gondolok, mint Adonyi Nagy Mária, Bréda Ferenc, Palotás Dezső, Sütő István, Cselényi Béla, Kőrössi P. József... azt hiszem nem érdemes végigsorolni a neveket. Ennek a kötetnek az előszavában te azt írtad, hogy egy antológia mindig olyan, mint egy családi fénykép: mire az ember nézi, már el is múlt az egész. Most, hogy látod az abban a kötetben szereplőknek a családi fényképét, mi lett abból a családból, ezekből az emberekből? Elsősorban is megjelent akkor egy nemzedék, és úgy néz ki pillanatnyilag, kartoté- kolható adatok szerint, hogy ez a nemzedék - maguk a költők, írók, alkotók - jelen van most is. Az már más kérdés, hogy Erdélyben vannak-e jelen, vagy az összmagyar irodalomban. Ebből kell kiindulni. Szerintem mindig az összmagyar irodalmat kell nézni, és nem a területi kategorizálást. Tehát önmagában az, hogy valami egy adott területen megszületik, és ott éli szerves, önálló életét, még nem zárja ki azt, hogy - konkrétan itt most a magyar irodalomról beszélve - ezek az alkotók részei az egységes magyar irodalomnak; ha ma már nem is mind azon a területen. Na most már amikor én azt a kötetet szerkesztettem, akkor már nagyon világos volt a Ceau§escu-rend- szemek a mechanizmusa, működése a számomra. Én azok közé tartoztam, akiket — tudod - akkor vittek el, amikor Ceau^escu éppen nyitásról beszélt; tehát semmilyen illúzióm nem volt a Ceau^escu-propagandával kapcsolatban. Ez egyrészt jó volt, mert megóvott a sorozatos álproblémáktól, másrészt kívül rekesztett a hétköznapi életen; évekig tanárként éltem, nem kaphattam szerkesztőségi állást; amikor végre szerkesztőségi állást kaphattam a rádiónál Marosvásárhelyen, azok már a rádiónak is a végnapjai voltak. Közben viszont sokat jártam Nagyváradra, mert úgy tűnt, hogy Nagyvárad az a hely, ahol valami még megmozdul; valamilyen pezsgés még volt az ottani életben. Bretter is ott tartott előadásokat. Kolozsvárról egyre jobban kiszorult a szellemi élet, az alkotók perifériára szorultak, de Nagyváradon még megengedték, »ÁGOSTON VILMOS 1947. július 8-án született Marosvásárhelyen. Érettsági után dolgozott segédmunkásként bátorgyárban ás építkezéseken, csillésként bányában. 1972-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen angol-magyar szakos tanári diplomát szerez, majd hat évig Csíkszeredán tanít. 1978- ban a marosvásárheiyi rádió munkatársa lesz, majd annak 1984-ben történt megszüntetése után féregirtó. 1988 óta Magyarországon él. Romániában egy esszékötete és egy regénye jelent meg, ezen kívül szerepel több antológiában; számos tanulmányt, kritikát is írt fiatal erdélyi magyar szerzőkről, és antológiát is szerkesztett a műveikből. Magyaroszágra települése óta egy regénye jelent meg. 898
