Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója II. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítás)
mert ha elég erős a töltet, nemcsak Pietuhov őrnagyot öli meg amazokkal együtt, hanem engemet is szétvisz. No, pattanok föl, tépem az ajtót, ugrok be hozzájuk és piff-paff, két skulót pakolok a burzsuj szeme közé. Meg se nyikkant, csak szépen elfeküdt oldalra. Én meg óvatosan megfogtam a lövedéket, úgy kiabáltam az őrnagyra:- Lássa, elvtársam, ez a burzsuj kutya ki akarta oltani az életét! Tiszta szerencse, hogy időben észrevettem és sikerült ártalmatlanná tenni! Pietuhov őrnagy elsápadt és a pisztolya után kapott ős is. A két burzsuj spinkót beparancsoltuk a fülke sarkába. Az egyik menten elájult. Azt a másik aljas fasisztát, a csizmásat, aki velem ült a szomszéd fülkében ugyancsak grabancon fogtam és becsaptam melléjük. Fix, hogy ugyanahhoz a bandához tartoznak. A molodecsnói állomáson benn maradtam a vagonban, hogy őrizzem őket, Pietuhov őrnagy pedig elment a milicistákért a vasúti őrsre. Elvitték aztán a foglyokat, meg a hullát. A töltényt én vittem sajátkezűleg az őr szobára, mint bűnjelet. Fölvettünk egy rövid jegyzőkönyvet az NKVD számára, aztán mi, az őrnaggyal utaztunk is tovább. Három nap múlva jöttünk vissza Vilniusba. Pietuhov őrnagy elmesélte széltébe-hosszába mindenkinek, hogy milyen merényletet akartak elkövetni ellene, s hogy én miként mentettem meg az életét. Aszongyák a legények, hogy ilyesmiért biztosan dicséretet és kitüntetést kapok, de még tán elő is léptetnek soron kívül. Nohát ígyen sikerült megmentenem a felettesem életét, s eltaposnom ismét egy fasiszta hüllőt. Bizony jó dolog, ha az ember érzi, milyen hasznos tagja is a mi hatalmas, szocialista hazánk társadalmának. (1939. október, Vilnius) Kaptam egy idézést az NKVD-re. Igen megörültem neki. Mingyár sejtettem, hogy a vonatón tanúsított hősies magatartásommal kapcsolatos lesz a dolog. Most aztán teljesen biztos voltam benne, hogy nem kerül el a dicséret. Másnap jelentkeztem az NKVD-n. A portán beiratkoztam a nyilvántartóba, leadtam a pisztolyomat és felmentem az első emeletre. Ott bekopogtam a 99-es számú ajtón. Egy őrnagy fogadott, az NKVD városi parancsnokhelyettese.- Ahán, hát te lennél az a híres Zubov hadnagy!- Igenis. Mihail Zubov alhadnagy, szolgálatára, jelentkezik.- Az a molodecsnói vonatos história a te műved? Büszkén kidüllesztettem a mellem és szerény hangon azt mondtam:- Csak kommunista kötelességemet teljesítettem! Kopogtattak az ajtón. Az őrnagy felkiáltott:- Tessék! Egy furcsán öltözött burzsuj lépett be. Feketében, mintha fasiszta egyenruhát hordana. De alul nem nadrágot viselt, hanem valami földig érő szoknyát. „Hát ez meg miféle szerzet?” - gondoltam magamban. Kérdi tőle az őrnagy: 886
