Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából - V. Az "érzékeny monumentalitás" (tanulmány)
tárói, átlépték azt a bűvös, láthatatlan határt, ami a hétköznapok világától korábban elválasztotta a szobrokét, de hősök tudtak maradni. A fiatalabb nemzedékhez tartozó, pályáján a hatvanas években elinduló Meloc- co Miklós számára a deheroizálás sem volt idegen. A tatabányai Népkertben látható emlékműve, a pádon ülő Ady Endre (1970) magába roskadt figurája a már nagybeteg költőnek az utolsó fényképekről ismert magányos alakját ábrázolja, egy fáradt és erőtlen, a télikabát ráncaiban elvesző emberi romot. - Milyen tökéletes ellentéte az Csorba Géza jó három évtizeddel korábbi remekművének, a Kerepesi temető fenséges Ady-síremlékének Melocco a pop art frivol mindennapiságával ragaszkodva a tényékhez fogalmazta meg témáját. Formáról formára, vonásról vonásra leleplező következetességgel járja végig azt a valamit, ami egykor ADY-t jelentette, hogy végül a szétömlő, beteg organizmus mélyén mégis rátaláljon a szellem perzselő melegére. így válik a fémből készült padra roskadt fehér köfigura éppen tehetetlenségében megrendítővé. A jelenetben persze nem kevés színpadiasság van, ami azonban nemhogy esetlegessé, hanem éppen komponálttá, megváltoztathatatlanul véglegessé teszi az egészet. A színpadiasság egyébként Melocco más munkáiban is — mint a Petőfi Múzeumban bemutatott látványos Ady-oltár (1977), a szegedi meghökkentő hatású Földműves emlékmű (1979) vagy a győri Radnóti-szobor (1980) — vezető szerepet játszik, mintegy helyettesítve a kiemelést szolgáló posztamenset, elhatárolva egymástól a szobor és a mindennapok világát. Az idő múlásával mind többen választották a szobrászi megjelenítésnek ilyen fajta módját, ki véglegesen, ki csak alkalmilag. Az ifjabbak közül Borbás Tibor látszik választásában a legkövetkezetesebbnek. Nem idegen az adott feladat ilyen megközelítése a máshol már emlegetett Kő Páltól sem, aki azonban érzelmes indíttatását sajátos szeméremmel groteszk formák mögé rejti. Eszközeiben mindenkinél közvetlenebbül kötődik a pop art intemacionális külsőségeihez Fekete Tamás nosztalgikus „kellék-naturalizmus-”a, amint emléket állít egy Fának (Kecskemét), vagy megidéz egy öreg mozdonyt (1977). A hetvenes évektől mind nagyobb számban születő életszerűen közvetlen köztéri szobrok példája - mint a szekszárdi Babits-emlékmű (1977) vagy az e nemben szintén igen jellegzetes munka, a pesti Duna-parton üldögélő József Attila (1980) - sajnos azt mutatja, hogy az eredeti szándék mindinkább a közhelyszerűségbe torkollott. Az ötvenes években induló nemzedékhez tartozik Varga Imre, aki 1921-ben, Siófokon született. 1951 és 1957 között végezte a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Mi- kus Sándor tanítványa volt, de meghatározó hatással volt rá Pátzay Pál is. Már növendék korában állandó szereplője volt az országos tárlatoknak. Első egyéni kiállítása 1967-ben a Dorottya utcai kis teremben már-már látványos stílusgazdagságával keltett föltűnést. Később, 1972-ben és 1976-ban már érett és elismert művészként mutatkozott be ismételten. Hazai és nemzetközi sikereit követően 1969-ben Munkácsy-díjat, 1973-ban Kossuth-díjat kapott, 1975-ben pedig érdemes művész lett. 1983-ban munkáiból Óbudán rendeztek állandó kiállítást. Diplomamunkája, egy dinamikusan formált Magvető (1956) — amelyet később Lajosmizsén állítottak föl — lényegesen elevenebben hat a kor hivatalos klasszicizmusánál, mégis például Medgyessy két évtizeddel korábbi hasonló című kompozíciójának költői kifejezőerejét távolról sem közelíti meg. A maga erőteljes harsányságá- val ez a munka is beletartozik az ötvenes évek jellegzetes stílusába. Jórészt a tájékozódás jegyében teltek el Varga Imre számára a hatvanas évek. Érzékeny figyelemmel követte kortársai tevékenységét, miközben kereste az önmaga és az idők számára egyaránt legmegfelelőbb kifejezési módot. A Fekvő fiú (1963) derékszögbe törő formái Megyeri Barna Spartacusát idézték. A X. Képzőművészeti Kiállításon nagy feltűnést keltő Prometheus abból a sorból emelkedett ki, amelyben 84
