Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója II. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítás)
burzsoáziát a frász töri dühében, amint látja, hogy tömjük magunkat mindenféle kolbásszal és szalonnával. Mellékelve küldöm neked a fényképet, amit itten csináltattam, hogy lássad, miként fest a Szovjetunió harcos hőse manapság, egy hős, aki éjjelét-nappalát nem kiméivé, rendíthetetlenül áll a vártán s védi a mi szent Oroszországunkat, meg az egész proletariátust. Az órák, amiket rajtam látsz, mind igaziak. A zsebeimbe vezető láncok végén is van egy-egy. Ebből is láthatod, tartom magam, ahogy kell. Ami meg Morgalovot, ezt a fasiszta ebet illeti, azért, hogy aszonta, háború lesz a németekkel, nemcsak lágerbe kellett volna küldeni, hanem elevenen megnyúzni, mint imperialista pribéket. Nemrég olvastam egy könyvet a nagy német vezérről, Adolf Hitlerről, a mi Sztálin APÁNK legjobb barátjáról. O is proletár származású és ő is a szocializmust építi a nemzetével, épp úgy, mint a mi NAGY Sztálinunk. Két ilyen testvérnép között sohasem lehet háború. Ez minden normális ember számára teljesen világos. A háborús rémhíreket pedig a lengyel uraságok és az angol imperialisták ügynökei terjesztik csak. Hanem ezekkel mind nemsokára végképp leszámolunk, Sztálin ELVTÁRSSAL és Hitler Adolffal az élen. Drága Dunnyuskám, szeretettel üdvözöllek egész családoddal együtt, míg én büszkén állok itt Lenin és Sztálin magasra emelt zászlaja alatt, hősiesen kitartva a vérengző burzsuj pribékek támadásaival szemben. A koporsódeszkáig a tiéd, Miska Zubov. Bezony: azért ez a levél Dunnyuskához, nem akármilyen. Sugárzik belőle a bolsevik keménység, a becsületes, szocialista állásfoglalás, a kommunista párt iránti rendíthetetlen hűség s az acélos kötődés a mi NAGY vezérünkhöz és tanítómesterünkhöz, Sztálinhoz. Asszem, egy ilyet nyugodtam el lehet küldeni postán. (1939. október, Vilnius) Nagy, nagy örömmel írom e szavakat, csordultig telve a jól végzett bolsevik munka gyönyörével. Majd’ szétvet a szocialista büszkeség. Bebizonyosodott, milyen élesszemű, józan és bátor ember vagyok. Nem véletlen: a mi hatalmas szovjet kultúránk nevelt, amely, mint az Internacionáléban éneklik, semmi volt és minden lett, természetesen és mindenek előtt NAGY és zseniális VEZÉRÜNKNEK, Sztálinnak köszönhetően. Gyakran eszembe jut: mennyi, de mennyi századévet kellett az emberiségnek várnia, hogy megszülessen O, a népek MEGVÁLTÓJA, Sztálin elvtárs! Még belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha Ő el nem jövend! Nohát, úgy alakult, hogy én lettem az egész vilniusi helyőrség hőse. Még más ezredekből való idegen tisztek is jönnek, csak hogy egy pillantást vethessenek rám. Pietuhov őrnagy meg, ahányszor csak összefutunk, mingyár a kezemet szorongatja és kiabálja bele a világba: 884
