Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója II. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítás)
SERGIUSZ PIASECKI Egy vörös tiszt naplója II. (1939. október 15., Vilnius) Tegnap már szovjet üzletet is láttam a városban. Hajaj: mindjárt kettőt is nyitottak. Nehogy már azt higgyék a burzsujok, hogy csak náluk virágzik a kereskedelem! De szép is az a két bolt: Sztálin és Lenin arcképe díszíti, meg mindenféle proletár jelszó. És igazi szovjet eladónők dolgoznak benne. Könyveket árulnak. Vagyis: terjesztik a kultúrát. Kellemesen el is beszélgettem velük. Az egyik annyira megtetszett, hogy megkérdeztem tőle, nem jönne-e el hozzám éjszakára. Aszonta, hogy megtenné szívesen, de sajnos a közeljövőben az összes estéje foglalt már. Hát, ez van. De mit csináljunk: a mieink sokan vannak, a szovjet asszony meg kevés. Nem bíiják mind ellátni. Vettem náluk egy brosúrát A NAGY NÉMET NÉP NAGY VEZÉRE címmel, aztán továbbálltam. A másik szovjet bolt kirakatában szép nagy képeket árultak, mindegyiken Sztálin elvtárs. Tényleg nagyon szép képek. Gondoltam is, veszek magamnak egyet. Beléptem, azt’ kérdezem az árát.- Keret nélkül - aszongyák - három rubel. Keretezve üveg alatt, huszonöt rubel. Ezt bizony meg kell venni, morfondéroztam magamban. Mert ha netán valaki meglátogat, mingyár kiböki, hogy kultúr emberhez méltóan lakok. Kérdeztem, hogy Hitler-kép van-e. Mert, ugye, az lenne az igazi, ha ezek a derék elvtársak ott lógnának egymás mellett. Hiszen mind a ketten szocialista népek vezérei, még jó barátok is. De a boltban aszonták, hogy Hitler-képet még nem kaptak, várható azonban, hogy lesz. Érdeklődjek utána időnként. No, hazamentem. A Sztálin-képet úgy vittem, hogy mindenki lássa. Hadd reszkessen a burzsoázia a mi NAGY vezérünk színe előtt. Otthon aztán elgondolkodtam: „Hová kéne ŐT, drága APÁNKAT felakasztani?” Látom ám, hogy a sarokban, mondhatni, a legjobb helyen, valami madám képe lóg. Aranyszőttes ruhában, koronával a fejin. Ehe, gondoltam, biztos valami burzsuj szentkép lesz. Hogy ezt eddig nem vettem észre?! Mingyár szóltam is Maria Alekszandrovnának és mély felháborodással mutatok a képre: — Tessék eztet innen azonnal elvinni! Én kultúrember vagyok, és semmi ilyesmit nem tűrök meg a szobámban! A lámpás, ami alatta van, maradhat, mert vörös, proletár színe van. De a maguk fasiszta propagandája, meg az ilyen babonás izék nem köllenek! Leakasztotta, azt’ kivitte gyorsan a képit, én meg rögtön fölakasztottam a helyére a mi szeretett VEZÉRÜNKET és TANÍTÓNKAT. Este meggyújtottam alatta a lámpást. Szépségesen sikerült a dolog. Vörös fényben tündököl a proletariátus vörös vezére, én meg ülök egy jó puha fotőjben és Hitler életrajzát olvasom. Nagyon megörültem, amint megtudtam, hogy eredetileg 881
