Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Gál Ferenc: E föld a csillagképeken (A "posztmodernről", a "fiatal irodalomról", az "új érzékenységről") (esszé)
és az irónia szavaknak. Az irónia a hit birodalmába invitál, mert leszámol a látszattal: a lényeg negatív természetével. Az űr, amit maga után hagy: a lényeg csöndje - de nem a lényeg némasága.” (Garaczi László). A fogalmiság „túloldalán” vagyunk. Ahol „a csodálatos kifejezésében a hangsúlyt a nyelv segítségével létrehozott kifejezésről a nyelv létezésével magával létrehozott kifejezésre helyeztem át” {Wittgenstein). A csoda (vagy inkább így: a ____) az egyes szavakban, kijelentésekben nem szemlélhető, cs upán a nyelv formáiban, azokon keresztül érezhető. A látszatok „nullázása” után. A köznyelvi automatizmusok, egyszerűsítések, a hátterüket jelentő „gondolkodásmódok” elhagyásával. Önuralommal, mely a réseket nem tapasztja be újabb klisékkel; beszéd helyett - ha kell - a figyelem csöndjét választja. Nem azért, mert (ahogy Goethe mondta) amit kimondtunk, azon már túl vagyunk - ellenkezőleg. A____-ról n incsenek fogalmaink, nem határozhatjuk meg pontosan. A szó elszigetel tőle, véglegessé teszi a távolságot azzal, hogy a már ismertben, a nyelv által birtokba vett világban horgonyozza le - önmagát. Megoldottnak mutat valamit, ami esetleg még mint probléma sem kidolgozott. Mintha itt le is zárulna a gondolatmenet, de: más lehetőség nem lévén, valahogy mégis beszélni kell. Valahogy a____-ról is hírt kell a dni. Ha máshogy nem, a csönd akusztikájának megteremtésével. Hogy ez a csönd az iróniáé, az a helyzet tragikus voltáról vall. Mintha lenne egy folyó - eszmény és valóság között. Átúszása tett, melyben a tragikum megjelenhet. Az átkelés a hídon már inkább csak helyzet; mint az egyedüli megmaradt lehetőség szemlélhető. A kettő belemerülés és távolságtartás különbsége - és persze az okoké. Hogy ott még volt indíték. (Belső) norma a cselekvéshez, amit egy másik (külső) törvény tragikus vétséggé avat(hat). A kettőt a folyó inkább összeköti. Itt már csak felismerés van, egyfajta menedéke a tudásnak: a valóság bármilyen közelítése az eszményhez: ágálás, komikum — sőt deviancia. Eltérés a köznapi moráltól - igaz az éthosz felé. A kettőt a folyó inkább elválasztja - az irónia azt mondja, véglegesen. „Néha úgy gondolom, a költészet a világot tanulmányozza, a világ a nyelvet, a nyelv a költészetet, néha pedig így: a költészet a nyelvet tanulmányozza, a nyelv a világot, a világ a költészetet. Mindkét esetben a minket körülvevő és a bennünk létező dolgok nyilvánulnak meg, s ez a legfontosabb...” (Háy János). Kettősség? Ellentmondás? Egyidejűség? Maga a nyelv a legőszintébb vallomásunk a világról, ez aligha tagadható. Miként az is, hogy e vallomás napról napra változik. A nyelv állapota együtt módosul velünk, azzal, ahogy a világban jelen vagyunk. Most éppen úgy, hogy nyelvhasználatunk mind végletesebben funkcionalizált, a természettől messzire került, a dolgok megnevezésére már-már képtelen. Egy valami nem változik: a nyelv lehetőségei világunk határaival egybeesnek. A határokon, igaz az, hogy a világ tanulmányozza a nyelvet. Próbára teszi, ahogy rajta keresztül minket. Irodalomról, elméleti fizikáról ugyanazt, ugyanúgy állítja Heisenberg: a mai nyelv nem képes leírni sok olyan tényt, melyet tapasztalunk, másokat pedig még a tapasztalat elől is elzár. Mindezt egy árnyaltabb, erősebb nyelv a tudás körébe vonhatja. Lehet - főleg az irodalomban -, hogy ez az „új” nyelv régi. Vagy a régire emlékezik. Ami biztos: más, mint a megszokott. Nem mintha az már kimerült volna, nem lehetnének benne még ismeretlen konstellációk. De az emberi létezés egésze (ami nekünk a világ) azon a szinten már nem ragadható meg. A megszokott kategóriákban nincsen számára hely. A másutt pedig, ahonnan egyszerre tanulmányozható nyelv és világ: a költészet helye. Megint határ. Ahonnan hétköznap és csoda egyenlő távolságra van. A legjobb pillanatokban éppen ott. „Elhatározták, illetve, hogy ötévenként lefordítják a Bibliát a lehető legfrissebb, legmodernebb, legaktuálisabb társalgási nyelvre (plusz diáknyelv, szakzsargon, argó stb.)... És akkor. Rémülten tapasztalj k, hogy mesterséges nyelvük hetek alatt elavul, a valóság indexel és leelőzi. Akkor az egy-két magyar azt mondja, nem új nyelvet 802
