Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Pusztay János: Kapcsolataink a Baltikummal és a finnugor népekkel (tanulmány)
magyar—észt körök, pl. tavaly éppen Szombathelyen.*) Észtországban az érdeklődés Magyarország iránt - a finnek nyelvi és földrajzi közelsége ellenére és mellett is — ennél sokkal nagyobb. Ez év januáijában Tallinnban jártamban részt vettem az - azóta már működő - Észt-Magyar Társaság alakuló ülését előkészítő megbeszélésen, amelyen nagyon forró, őszinte testvéri hangulat uralkodott. A Társaság mozgatóerői között írókat, műfordítókat, s olyan fiatal szakembereket találunk, akik Magyarországon végezték egyetemi tanulmányaikat vagy az aspirantúrát. A lettekkel és a litvánokkal még gyérebb a kapcsolatunk. Őket még a nyelvrokonság sem köti össze velünk, mint az észteket vagy a finneket. Magyarországon sehol nem folyik e nyelvek és kultúrák rendszeres egyetemi szintű oktatása és művelése. A két világháború között a helyzet kedvezőbbnek volt mondható, hiszen tudunk pl. Lett-Magyar Társaságról, amelynek elnöke az 1940-ben elhunyt neves - de a Szovjetunióhoz való „csatlakozás” után indexre tett - író, Eduards Virza volt. (Magyarul is beszélő unokája szervezte meg a közelmúltban és irányítja a Lett-Finn Társaságot.) A KIS FINNUGOR NÉPEK Ök azok a népek, amelyek minden rendszerben kisebbségi sorban éltek, s közülük csak a karjalaiak, a mordvinok, a marik (cseremiszek), a komik (zűrjének) és az udmurtok (votjákok) kapták meg azt a jogot, hogy autonóm szovjet szocialista köztársaságot (ASZSZK-t) alakíthassanak. (A karjalaiak egy időben a Szovjetunió egyik tagköztársaságát alkották.) A még kisebb lélekszámú népek (vogulok, osztjákok, szamojédok) nemzetiségi körzetekben élnek, a négy ország területén - köztük a Kola-félszigeten - lakó lappok még ezt a kiváltságot sem élvezhetik. E kisebb finnugor népek iránt Magyarországon csak rétegérdeklődés tapasztalható. A rokonságtudat e kis népek körében erősebb, mint nálunk. Azt hiszem, sokan, akik tudnak is létezésükről, valamiféle egzotikumnak tartják őket, olyan népeknek, amelyek alacsony kulturális szinten élnek, s talán még mindig visszacseng a „halzsíros atyafiság” gondolata. - Kivételek, persze, vannak. Vas megye és Szombathely immár hosszú évek óta ápol testvérmegyei, ill. -városi kapcsolatokat a Mari ASZSZK-val, ill. fővárosával, Joskar-Ólával. Őszintén remélem, hogy ez a kapcsolat a rendszerváltás ellenére is fennmarad. Hiszen itt nem holmi protokolláris szovjet-magyar viszonyról van szó, hanem két, rokon nyelvet beszélő nép őszinte, politikai érdeklődéstől mentes egymásra találásáról. Az eddigi, nagyrészben talán túlideologizált, sokszor talán kötelező feladatként kezelt kapcsolattartást most tartalommal lehet és kell megtölteni. Ennek anyagi haszna - egyelőre - talán nem mutatkozna, az erkölcsi, kulturális és tudományos értéke viszont annál nagyobb. Vas megye e téren eddig is úttörő szerepet vállalt, s a rokon népekkel foglalkozó szakember reménye, hogy ez így lesz a jövőben is. Oly sok az adósságunk, s oly kicsi a mozgásterünk! A már meglévő keretek fenntartása, értékes tartalommal való megtöltése, úgy vélem, erkölcsi kötelessége a nyugaton élő nagy testvérnek, ezzel is jelentős erkölcsi támaszt nyújtva az anyanyelvéért, ősi kultúrájának fenntartásáért még most kis küzdeni kényszerülő rokon népnek. - A közelmúltban Szolnokon alakították meg a „Finnugor Népek Baráti Körét”, amely céljául tűzte ki nyelvrokonaink - köztük is elsősorban a kis finnugor népek - kultúrájának megismerését és megismertetését. * 1990. november 26-án Budapesten megalakult a Magyar-Észt Baráti Társaság. 75
