Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Simonffy András: Régi novellák, Történelemóra, Fekete-fehér - igen-nem, Lefelé a hegyen, Vodka (novellák)
- Hát... Látod.- Marhaság - folytatta az apa. - Mit vársz ettől a fiútól? Nem jövő neked. Az apja valami gyanús alak, nem? Ikszes.- Ugyan, hagyd — szólt közbe az anya. — Zsuzsa nem veszi komolyan a dolgot.- Az sem kell, hogy vasárnaponként itt lebzseljen...- Miért ne lehetne itt? — kérdezte a lány.- Kin múlott a felvételed? - fordult felé az apja.- Rajtad...- Akkor légy szíves ezután is rám hallgatni. Most már magadért is felelős vagy.- A szemében van valami. Félek a szemétől - szólt az asszony. - Bor- zongok, ha rámnéz... Olyan, mint valami plakáton...- Elküldöm, ha akarjátok - vonta meg a vállát Zsuzsa. O keresztüldobta magát a terasz korlátján, átcsúszott az üres telekre, és sátrába feküdt. Hallotta a víz motoszkálását a nádasban. Szerette ezt a zajt. Az élete volt ez a tó. A párás nappalokat kedvelte, amikor végtelennek tűnt a víz; ilyenkor éjjel karnyújtásnyira himbálóztak a hullámokon a túlsó part fényei. Nem tudta, milyenek lehetnek „plakát” szemei.- Vége - gondolta. Mégis szerette volna, ha kijön hozzá a lány. Megkérdezné tőle, eszébe jutott-e már, hogy egyszer vállalnia kell valaki életét, s ott bent elárulta-e őt, vagy csak az egyszerűség kedvéért felelt úgy, ahogy felelt. Pokrócba csavarta magát. Még ébren volt, amikor éjféltájban Zsuzsa mellé bújt.- Alszanak - mondta. - Nem fázol?- Nem.- Én kicsit... Melegíts meg... Zsuzsát váratlanul érte az ütés. Őt is, hogy ütött. Nem emelt még kezet lányra. Hallotta a hüppögést a nádas felől - remélte, hogy nem igaz az egész, aztán elcsendesedett minden. Felállt. Kibújt a sátorból. Ledobta melegítőjét, messze begázolt a tóba meztelenül. Amikor már nem ért le a lába, úszni kezdett a hűvös vízben. Átvágta magát a hinarason, a puha levelek sokáig súrolták hasát. (1962) Lefelé a hegyen A Nádor szálló előtt vetkőztem le először. Amikor bejelentettem a produkciót, a nők körülállták, mindenféle lovagok is lógtak karjaikon, nagy vizes szemekkel bámulták, hogy dobom le zakóm a földre, hogy oldom ki nyakkendőmet, kíváncsiak voltak, vajon félaktot fognak-e látni, vagy teljes aktot, persze az előbbit hitték: „Á, úgysem mer levetkőzni egészen”. Én sohasem 779
