Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Simonffy András: Régi novellák, Történelemóra, Fekete-fehér - igen-nem, Lefelé a hegyen, Vodka (novellák)

— Vicsorított?

— Nem tudom... Nem emlékszem. Azt mondtam, úgyis itt fürdők benne a kert végében, nem látja senki idegen. Esetleg te, meg egy páran.

— Én idegen vagyok?

— Hát... Persze. Bizonyos értelemben. Bekennéd a hátam?

Azt felelte, nem tudja elereszteni a kormányt.

— Pukkadj meg!

Félkézzel mégis szétdörzsölte az olajat a síkos bőrön. Amikor ki akarta kapcsolni a melltartó pántját, Zsuzsa hátrafodult:

— Hagyj most... Most ne, jó? Napozni akarok. — Hanyatt feküdt, fejét a fiú combjára tette.

Gyengült a szél. Lekókadtak a vitorlák. Puha bőség ült a vízre. Álltak. A Balaton kékesszürke, homályos üveggé simult.

Elengedte a vitorlakötelet. Leheveredett a lány mellé.

*

Sötétedett, mire megeredt a szél. Amikor a hajó feneke alatt sisteregni kezdett a homok, kidobták a macskát. Lehúzták a vitorlákat, és nem beszéltek. Sokáig ültek a sátorban szótlanul.

— Hiányzott ma valami - mondta a fiú.

Zsuzsa nem felelt.

— Más volt - folytatta ő. - Mintha csak elviselted volna. MegszoKasból... A lány hallgatott. - Lehet - szólt aztán. - Gyere, felmegyünk a hallba.

— Táncolunk?

— Te - mondta Zsuzsa -, semmi, de semmi kedvem sincs táncolni -. Bedugta a ventillátor dugóját a konnektorba. A puha gumiszámyak zümmögését elnyomta a magnetofon hangja.

Béla bácsi fél tízkor érkezett. Behozta a kocsit a kertbe, egészen a házig, az üvegfalon át látni lehetett a fehér úton csóvázó reflektorfényt.

— Elmegyek — állt fel a fiú.

— Várd meg az öreget.

Béla bácsi pralinét hozott Zsuzsának, és még valamit. A még valamit a háta mögé dugta, és mosolygott, mint a mikulások. Levél volt. Az egyetem küldte.

— Sikerült - mondta az apa.

— Köszönöm szépen - biccentett a lány.

— Magadnak köszönd. Végül is te voltál ott. Nem örülsz?

— De, örülök. — A fiühoz fordult: — Nézd csak, felvettek. Te megkaptad már?

— Még nem.

— Az jó. Akit nem vesznek fel, az előbb kapja meg.

*

Elköszönt, de megállt a teraszon. A nevét hallotta bentről. - Elment. - Ez az anya hangja volt. - Itt sátorozik a bozótosban - mondta Zsuzsa.

— Tart még ez a barátság köztetek? - érdeklődött a férfi.

778