Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Simonffy András: Régi novellák, Történelemóra, Fekete-fehér - igen-nem, Lefelé a hegyen, Vodka (novellák)

tosan hajolt, mintha lassított filmfelvételen tenné, s minden hajlásnál vicsorított. Vicsorítva hunyorgott akkor is, amikor észrevette a fiút.

— Hátul fürdenek — intett. — Zsuzsa említette, hogy jönni fog.

Végigrecsegett a kerti út kavicsain. A terméskőből épült ház mögött a

tó. Leült a partra és várt. Rosszul kezdődik ez a nap, gondolta.

Később, egészen a víz mellett, ahol véget ért a kerítés, átcsúszott a szomszédos üres telekre. Bevágott a bozótosba, felhúzta a sátrát. Már az utolsó cöveket nyomta a nedves földbe, amikor hangokat hallott a ház felől. Zsuzsa csörtetett a bokrok között.

Leültek. — Ki akartam menni a vonathoz — nézett rá a lány —, de isteni volt a víz, nem volt szívem otthagyni. — Várt és azt kérdezte még: — Haza kell menned holnap?

Bólintott.

— Kár. Nagy házibuli lesz nálunk este, szerettem volna, ha ittmaradsz.

— Nem tehetem.

— Sehogyan sem?

— Dolgozom.

A lány biccentett: persze. - Felszereljük a hajót? — kérdezte aztán.

— Megtehetjük.

— Na gyere — állt fel Zsuzsa. - Gyere, te dolgozó, meglógunk vele. Amíg behúzod a nádasba, én kilopom a grószt. — A bozótos széléről még visszaintett. A fiú várta, hogy inteni fog.

— Talán mégis minden úgy lesz, mint régen - gondolta. Az egyetemet nem is említi most. Még nem kapott értesítést, ezt fogja mondani — ha kérdik.

Felkötötte magára a fecskét, belegázolt a vízbe. A nádasban keskeny csapás vezetett. A hajó a nádas túlsó végén állt, rá lehetett látni a házból. Odakúszott, felszedte a macskát, s óvatosan megindult vele. Már bent, a nád között felhúzta a svertet, és egészen a partig vontatta a hajót. Zsuzsa már ott állt, vállán a rúdra csavart vitorla. - Sikerült - mosolygott.

Minden úgy lesz, mint tavaly - biztatta magát a fiú -, semmi sem változott. És megszólalt: - Meleg a víz.

— Isteni... Egész délelőtt bent lubickoltunk. Anyám tönkretette a hátát, cafatokban jön le a bőre.

— Csak én vagyok fehér... Sápadtarcú az indiánok között. - Egymás mellé nyomták a karjaikat. Nevettek.

— Inkább európaiak közt egy fehér, nem? — Nem akarta érteni a célzást.

Amíg húzták, csattogott a vitorla, aztán belehesalt a szél és kövérre

dagadt.

— Szuperbikini? — kérdezte a fiú.

— Ez az. Ultraszuper. A la Fried Manci.

— Az ki?

— Nem hallottál még a Fried Manciről?

— Nem.

— Hol élsz te? Az az egyik legjobb divatszalon. Ott van az anyáétól két üzletnyire.

— Lehet... - A fürdőruha citromsárga volt.

— Persze felháborodott a család, amikor meglátták. Képzeld a nagymamát!

777