Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ EMÉKEZETE - Tibola Imre: A másokat szolgáló emberi élet...

ambulancia működéséről, hogy legalább gondolatban kisérhesse kórháza működését, legalább lélekben együtt lehessen betegeivel, együtt dolgozhasson kórházával. 60-80-100-130 beteg jelentkezett egy-egy ambuláns napon és ő boldogan vizsgált, vígasztalt addig, amig az utolsó beteg is el nem távozott. Csak akkor tartott szünetet, ha egy-egy érdekesebb esetre bukkant. Ilyenkor magyarázott, tanított, rajzolt, szép szemészeti könyvtárában kikereste az irodalomban közölt hasonló eseteket. Bámulatos ügyes kézzel tudta az egyes szemfenéki elváltozásokat az ambulancia kezelő helyiségeinek falán lévő nagy fekete táblára felrajzolni. A matematikában és a fizikában való nagy jártassága, melyet még csillagász korában szerzett, otthonossá tették őt a szemészeti optikában és a szemüvegrendelések közben gyakran magyarázott, rajzolt, számolt optikát is a fekete táblán.”

Aki a jóságos hercegorvos közelébe került, sokat tudott tanulni tőle, mert ő nem magának tartogatta megszerzett tudását, értékeit. Mindenét meg akarta osztani másokkal, hogy ezzel mindenkit gazdagítson, segítsen. Körmenden már nem volt olyan szerteágazó a munkája, mint Köpcsényben volt. Több ideje maradt, hogy betegeivel kialakítsa a „lélektől-lélekig” való kapcsolatot. Eddig is törekedett arra, hogy a betegnek ne csak a testét, hanem a lelkét is gyógyítsa. Vagyis az egész ember állt érdeklődésének középpontjában. A mindennapi hivatalos viziten túl is szívesen ment máskor is meglátogatni a kórtermeket. Ha valamelyik beteget csüggedtnek, szomorúnak találta, azonnal felvidította valami kis ügyes anekdotával. Nem engedte, hogy a kórtermeiben a szomorúság hangulata uralkodjék. Sohasem sietett el a beteg ágyától. Minden betegnél úgy időzött, mintha csak azt az egyetlent kellett volna ellátnia.

Egyedül nem győzte a munkát, ezt a lelkiismeretes, alapos, szinte mindenre kiterjedő gyógyítást. Volt ugyan segítője, orvos, nagyra is értékelte munkáját, de azért mégis legszívesebben ő maga szeretett a betegeivel foglalkozni. Szinte örvendezve írta naplójába:

„Megint egyszer egyedül tartottam rendelést. Igazán örültem neki. Bár asszisztensnőm derék, szorgalmas kollegina, de úgy megszoktam az önálló munkát, hogy olyan szívesen állok közvetlenül szembe az én kedves betegeimmel, lélektől-lélekig. Annyira megvan bennem az a benső érzés, hogy az én lelkem együtt rezeg a betegével, gondjaival, szenvedéseivel. Mindjárt megvan az az érzése: ez segíteni akar rajtam, megérti bajaimat, szeret, Istenre alapozott felebaráti szeretettel.”

Batthyánynál ez a mélységes emberszeretet, amint ö maga is mondja: „Istenre alapozott”. Mindent Isten dicsőségére akart tenni. Egész napját át-átszövi az imádság. Isteni miliőben él, a szeretet forrásából merít és közvetít. Mindenki megérezte közelében ezt a kimondhatatlan jóságot. Lássuk ismét, hogyan vall ö maga erről naplójában:

„Én szeretem hivatásomat. Abeteg megtanít, hogy mindig jobban szeressem Istent és a betegekben Istent szeretem. Abeteg többet segít nekem, mint én neki! Imádkozik értem és elhalmoz békével engem, mert segítek Krisztus keresztjét hordozni, a felebarát keresztjét, a felebaráti szeretet által.”

Műtőjének falán a feszület alatt díszes felírást készített, melyen ez olvasható: „Ergo dum tempus habemus, operemur bonum ad omnes!" (Míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel!)

Vessünk most pillantást a műtőjében folytatott munkájára. Megjelenésének biztató és megnyugtató varázsa uralta az egész műtő hangulatát. Békés, jóságos nyugalommal, biztos kézzel és művészi könnyedséggel operált. Fenséges, rendkívüli nyugalma egy pillanatra sem hagyta el. A legkomplikáltabb esetek legkritikusabb pillanataiban sem. Műtét közben is volt mindig biztató, megnyugtató szava a beteg számára. Szürkehályog műtétnél rendszerint ezzel biztatta a beteget: „»Csak tisztogatok, édes fiam!« És amikor a beteg várta, hogy a tisztogatás után, mikor jön az operálás, addig készen is volt a műtét... A legtöbb és legnehezebb munka után is volt mindig minden betegéhez egy-egy jóságos, biztató, megnyugtató, nyájas szava.” (Dr. Ajtay Mária)

720