Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - Lőrinczy Huba: "Minden nagy elválásban benne rejlik a téboly csírája" (Márai Sándor: Napló 1945-1957) (tanulmány)

(85.). Márai Naplója nem a kicsiny élettények, hanem sokkal inkább a szellemi gyarapodás, az eszmélkedés, a szakadatlan gondolkodás dokumentuma. Bármely esemény, olvasmány, múzeumlátogatás csak akkor lesz megörökítésre érdemes, ha alkalmat ád a meditációra, ha fontos felismeréseket indukál. Önértés és világértés itt a cél, az élmények és tapasztalatok létfilozófiává párolása. S mert a szerinte és számára jelentéktelent, a partikulárist, a magára zárt, „holdudvart” nélkülöző konkrétumot könyörtelenül kiszűri, száműzi feljegyzéseiből Márai, s mert gyakorta beéri pusztán a konklúziók felmutatásával, a hozzájuk vezető utat nem téve közszemlére, diáriuma kettős változáson esik át: teijedelmében alaposan összezsugorodik, jellegében pedig a legfontosabb tanítómesterei közt számon tartott sztoikus bölcselők - Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurélius - elmélkedés- és szentenciagyűjteményeihez közelít. (Aligha véletlen, hogy e Napló bizonyos részletei az 1943-ban közreadott Füves könyvet idézik, amazt meg az említett filozófusoknak és Montaigne- nek ajánlotta a szerző.) Alig húsz-harminc oldal egy-egy év termése! Ez nem csupán Thomas Mann naplóihoz vetve roppant kevés, hanem Márai korábbi - 1943-as, 1944-es- teljesítményéhez képest is: egyötöde, egyhatoda amannak. S a terjedelmi változás, a feltűnő rövidülés bizonnyal összefügg a részleges műfajcserével, következik belőle is. Az aforizma, a maxima, a szentencia nem tűri a bőbeszédűséget (a Márainak szintúgy kedves La Rochefoucauld is megannyi példát ad a szikrázó tömörségre), márpedig e diárium pazar kézzel szórja a létfilozófiát körvonalazó, felejthetetlenül pregnáns mondásokat. Néhányat közülök, mutatóba: „Március idusa. Csak egyféle »szabadság« van: az alkotó ember akarata, amikor munkája fölé hajol” (32.); „A magányosság nagy vállalkozás, és bizonyos, hogy van nevelő ereje. De a magányosság csak akkor ér valamit, ha foltétien. A magányosság olyan, mint a szüzesség: nem lehet időnként abbahagyni” (55.); „Az öröm - a legkisebb öröm is - rögtön közönségessé tesz. De a szomorúság sem »nemesít«. Egyetlen emberséges magatartás van: a közöny” (118.); „Az egzisztenciális gyávaság, amely az emberek nagy többségét felelős pillanatokban sunyi megalkuvásokra készteti, nemcsak a kenyértelenségtől való félelem. Attól félnek, kiderül, hogy igazában nem értettek semmihez - akkor sem, amikor még állásban voltak” (319-320.). Nem axiómák, abszolút érvényű bölcsességek e szentenciák (ily szerepre aligha is tartottak számot), de mindig rendkívül mélyek s elgondolkodtatóak. Megszenvedett okosság, sok-sok élettapasztalat, keserű és ábrándtalan ember- és világismeret tör napvilágra bennük, és sűrű előbukkanásuk, lakonikus rövidségükben is felötlő nyelvi erejük és eleganciájuk - jellegadó elemként - meghatározza s a műfaj klasszikus példáihoz képest módosítja, átrajzolja a Napló arculatát. Az a Márai nyilatkozik meg e maximákban, kinek - tanúsítja egy 1948-as bejegyzés - egyre inkább eszménye lett a tömörség, a szűkszavúság: „... elhozta a posta odahaza megjelent, s most a kommunista papírmalomban pépessé őr lőtt könyveim egy teljes sorozatát. A postai bizonylat szerint 13 kiló 50 dekát írtam eddig életemben; ennyit nyomnak műveim a mérlegen.

Ez a súly elgondolkoztat. A jövőben óvatosabb leszek. Mindössze 15-20 dekát akarok még írni, a többi fölösleges” (87.). Valóra vált a továbbiakban e szigorú szándék?- válaszolni erre nem feladatunk. A Naplóban okve/anül.

Tizenhárom év tűnődéseinek, eszmélkedéseinek gyűjteménye magától értetődően szemkápráztató kaleidoszkóp. Nehogy a részletekbe vesszünk, célszerű a nagy összefüggésekre, a jegecesedési pontokra, a makacsul vissza-visszatérő témákra és gondolatokra figyelmeznünk. A szerteszórt megjegyzésekből, ítéletekből többé-kevésbé pontosan rekonstruálható Márai víziója a történelemről. Borús látomás ez, s Oswald Spengler híres, Thomas Mann diáriumai által is (vő. például: i. m. 96-99. stb.) vitázó, de sokkal inkább egyetértő szellemi izgalommal emlegetett műveltségmorfölőgiája húzódik meg a hátterében. (Századunk másik nagy historikusának, Arnold Tbynbee- nak nézetei viszont csaknem mindig elhárító, lekicsinylő kritikát hívnak elő a naplóíró Máraiból.) A világ mozgása, a válságjelek sokasodása, évszázados értékek nyomtalan

700