Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Tandori Dezső: Hajnali antipolgár, Herxheim, Hassloch, Iffezheim...

TANDORI DEZSŐ

Hajnali antipolgár

Hajnalban, jó fél háromkor is az, felébredek, és mindent visszavonok, mint Kafka, és nem az, ami könyvreklám-zacskókra is rákerül tőle, hogy az Igazság kötél, melyen nem táncolunk, de amely a földön hever, és vigyáznunk kell, belé ne botoljunk. A hajnal se a földön nincs, se kifeszítve. És hogy Fitzgeraldnál hóviharban bekopogtat egy fiatalember, és F. Scott elzavarja, mert jobb ha élettapasztalatait nem hallja: nálunk volt „egy” Kondor, Latinovits, voltak mások. Tehát semmi műveltség, hajnal hajnalán, mindent vissza, utazást, előző nap írt levelet, verset, honosságot.

Miről beszélek? Nem a depresszió öregedéses tünetéről kívánok beszámolni.

Nem öregszem! Hah, hah. Ülök, polgári-e, Vincennes tribünje mögött, kint - a nagy pályán - Vidocq Mabon fut, most mi lesz? Miért nem bírom nézni? Gyáva vagyok? De honnét Vidocq Mabon? Miért bízom benne? Hogy napomat rendbehozza? Hogy az utolsó futam már szórakozás legyen csupán, és nullásán mehessek végig, sötétben, a vincennes-i erdőn, a patak mellett, megütögetve a táblát: „aesculus hippocastanum”, hogy „gesztenyefa”? Emlékeznék netán egy Paris Turf-re, ahol Vidocq...? Ahogy eltelik bizonyos idő, füled elengeded, a visszatódulók hangzatait hallod, nincs mit letagadni, élet: számok szólnak, nyolcas, tizenhetes, nem szépségük okán emlegetik a lovakat. Mindegy, meg vagyok mentve, Vidocq nyert; sehol sem tartok. Nem sikerült, ami nem sikerülhetett; talán magam is kibírhatatlan...más kibírhatatlan...és nincs más. Lady Du, Miss Lord, Betzi Camelot, Tatiana Viennoise Bécsben vagy Párizsban, de még hogy Ottlik Gyöngyire visszaemlékszem, fejem a pergő századfordulói festékmáznak támasztva, míg a japán monitorokon pereg az előző versenynap - City Code, Whispering Willows, Baysh; Treecracker, Tao etc. -, most akkor...? Egy szar az egész, már nem ők, a csuklyás fejűek, szemellenzősek, nem a zsokék kopott zekéi, nem a lenyergelő, a fölvezetőkör, az én úgynevezett polgári életem, az egy nagy szar. Elmúlt a misztikus élmény, Szpéró egy startautó két fehér szárnya nyitásával átadott. Rajt? Cél? Elindul a mezőny, éjszaka Párizsban, a reflektoroktól becsillagozva, ahogy húszán nekivágnak, kivágódnak a kanyarból: mindennek vége...aztán szétszóródnak. Ki-be ugrat a gép, letapad; hazaértem. Duisburg felé, Gelsenkirchenből el, kinézek az égre: ott a fehér csillag, üzeni: „Tedd meg Rheinpolart; Sir Action és Stony - vagy Doble! Double! - Crown előfutamát nyugodtan rakd meg, vigyázz a harmadiknál, de akkor a döntőbe mindent bele!” Feküdj végig, mint előtted a Magdeburgból jöttek, az üres sörösdobozok hadd gurulásszanak, ne tégy rendet, a lelőtt belügyminisztert mutató újságlapokat is hagyd ziláltan:

645