Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
JACQUES DERRIDA legmélyéiknél megragadva mozdítja ki helyükről a bizonyosságokat, márpedig ez, mivel a lét értelméről van szó, sokkal nehezebb, mint általában hisszük. Megvizsgálva a minden létmeghatározást közvetlenül megelőző állapotot, lerombolva az onto-teológia bizonyosságait, az ilyenfajta elmélkedés, akárcsak a legaktuálisabb lingvisztika, éppúgy hozzájárul, hogy fel- bomoljék a lét értelmének egysége, azaz végső fokon a szó egysége. Ekképpen lehetséges, hogy miután felidézte „a lét hangját”, Heidegger arra emlékeztet, hogy ez a hang csendes, néma, zengéstelen, szótlan, eredetileg a-fonikus (die Gewähr der lautlosen Stimme verborgener Quellen...). A források hangja nem hallatszik. Szakadás a lét és a szó eredeti jelentése között, a jelentés és a hang, „a lét hangja” és a phoné, a „lét hívása” és az artikulált hang között; ez a szakadás, amely alapvető metaforát erősít meg, egyszersmind, metaforikus diszkrepanciájának hangsúlyozásával, gyanút is táplál iránta, s ezzel jól közvetíti a jelenlét és a logocent- rizmus metafizikáját illető heideggeri szituáció kétértelműségét. Foglya is, áthágója is egyszerre. Azonban lehetetlen szétválasztani a kettőt. Néha éppen a határok áthágására irányuló mozgás tart meg a határok között. Ellentétben azzal, amit a fentiekben indítványoztunk, emlékeztetnünk kell, hogy Heidegger számára a lét értelme sohasem egyenlő egyszerűen és kérlelhetetlenül valamely „jelölttel”. Nem véletlen, hogy ezt a szót nem is használja: s ez azt jelenti, hogy a lét kisiklik a jel mozgása alól — olyan tétel ez, amit tekinthetünk a klasszikus hagyomány megismétlésének is, de éppúgy óvintézkedésnek is a jelölés technikai vagy metafizikai elméletével szemben. Mársrészt a lét értelme, a szó szoros értelmében, se nem „első”, se nem „alapvető”, se nem „transzcendentális”, akár skolasztikusán, akár kantiánusan, akár husserli értelemben fogjuk is fel. A létnek a létező kategóriáinak transzcendálásával való szabaddá tétele, a fundamentális ontológia bevezetése csupán szükséges, de átmeneti mozzanatok. Az Einführung in die Metaphysik után Heidegger lemond az ontológiáról mint szóról és szándékról.12 A lét értelmének szükséges, eredeti és másra vissza nem vezethető elbújtatottsága, még a jelenlét kivirágzásakor is meglévő okkultációja, az a visszahúzódás, amely nélkül nem volna olyan történelme a létnek, amely mindenestül történelem, és mindenestül a lét történel638
