Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
JACQUES DERRIDA hozzá képest külsőleges vagy magasabb rendű jelenvaló igazság legfelső fórumának, vagy az eltörölt különbség helyének terminusai táplálják. Éppen ellenkezőleg. A jel fogalmában — ami sohasem létezett, vagy működött a (jelenlét) filozófiá(já)nak a történetén kívül — az nyugtalanít bennünket, amit továbbra is ez a történelem határoz meg módszerében és genealógiájában. A dekonstrukció fogalma s mindenekelőtt gyakorlata, „stílusa” éppen emiatt van természettől fogva kitéve félreértéseknek és félreismerésnek. A jelölő külsőlegessége az általában vett írás külsőlegessége; a későbbiekben próbáljuk kimutatni, hogy nem létezhet nyelvészeti jel az írás előtt. E külsőlegesség híján maga a jel képzete is porrá omlik. Minthogy egész világunk és nyelvünk omlana vele össze, és mivel a jel evidenciája és értéke a származtatás bizonyos pontjáig megőrzi elpusztíthatatlan szilárdságát, dőreség volna egy bizonyos korszakba való beágyazottságából arra következtetnünk, hogy „másfelé kell továbbhaladni”, meg kell a jeltől — mind a kifejezéstől, mind a fogalomtól — szabadulni. Hogy kellőképpen felfoghassuk azt a gesztust, amit itt fölvázolunk, új módon kell megértenünk a „korszak”, a „korszak-berekesztődés”, a „történelmi genealógia” kifejezéseket; mindenekelőtt szabaddá kell tennünk őket mindenféle relativizmustól. Tehát az olvasás és az írás, a jelek létrehozása vagy magyarázata, az általában vett szöveg mint jelek szövedéke — másodlagosságra van ítélve e korszakon belül. Olyan igazság vagy értelem előzi meg őket, amelyek a logosz elemében és a logosz elemével már meg vannak szabva. Még amikor a dolog, a „referens” nincs is közvetlenül hozzákapcsolva egy teremtő isten logoszához, ahol kezdetét vette kimondott-elgondolt értelem mivoltában, a jelölt minden esetben közvetlenül kapcsolódik az általában vett (véges vagy végtelen) logoszhoz, és közvetetten a jelölőhöz, azaz az írás külsőlegességéhez. Mikor látszólag rnás a helyzet, ennek az az oka, hogy metaforikus közvetítés férkőzött a kapcsolatba, és közvetlenséget színlel: az igazság írása a lélekben, amelyet a Phaidrosz (278a) szembeállít a helytelen írással (a „tulajdonképpeni” és köznapi értelmű írással, az „értelmes írással” „a térben”), a természet könyve és Isten írása, kivált a középkor628
