Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
GRAMMATOLÓGIA ■■■■ Vnb jelölt közti megkülönböztetést — a jel tulajdonképpeni eszméjét — anélkül, hogy meg ne különböztetné az érzékelhetőt az érzékfelettitől, ez nyilvánvaló, sőt anélkül, hogy egyszersmind fenn ne tartaná, mélységesebb és még inkább implicit módon, a hivatkozást egy olyan jelöltre, amely „előfordulhat” a maga megérthetőségében, még a „bukása” előtt, még mielőtt kiűzetne az érzékelhető evilág külsőlegességébe. A tiszta érthetőség arculataként egy abszolút logoszra utal, és közvetlenül egyesül vele. A középkori teológiában ez az abszolút logosz végtelen alkotó szubjektivitás volt: a jel megérthető arculata minduntalan Isten arca és a szó felé fordul. Természetesen nem e képzetek „visszautasításáról” van szó: e fogalmak szükségesek, nélkülük — legalábbis ma még — semmit sem tudunk elgondolni. Arról van szó, hogy először is feltárjuk azoknak a fogalmaknak és gondolkodási szokásoknak a módszerbeli és történeti érdekközösségét, amelyek ártatlan szétválaszthatásában sokan hisznek még. Jel és istenség ugyanott és ugyanakkor születtek. A jel korszaka lényegében teologikus. Végei érni talán sohasem fog. Történelmi berekesztődése azonban már körvonalazódik. Annál is kevésbé mondhatunk le ezekről a fogalmakról, mert jelenleg nélkülözhetetlenek annak az örökségnek a megingatásához, amelynek részei. A berekesztődésen belül, homályos és mindig veszedelmes mozgással, állandóan kockáztatva a visszaesést az éppen dekonstruáltba, a kritikai fogalmakat gondos és alapos diskurzusnak kell öveznie, ki kell jelölni hatékonyságuk feltételeit, közegét és határait, szigorúan meg kell határozni intim beágyazottságukat abba a masinériába, amelynek dekonstruk- cióját lehetővé teszik; és egyúttal meg kell jelölni a rést, amelyen át felsejlik a berekesztődésen túli, még megnevezhetetlen derengés. Példaszerű itt a jel fogalma. Épp most állapítottuk meg metafizikai beágyazottságát. Azonban tudjuk, hogy a jeltematika évszázadnyi ideje egy olyan hagyomány agonizáló erőfeszítéseiből áll, amely azzal áltatta magát, hogy kivonja a jelölés mozgásából a jelentést, az igazságot, a jelenlétet, a létet stb. Gyanakodva, ahogy az imént magunk is tettük, a jelölt és a jelölő közti megkülönböztetés iránt, vagy az általában vett jel eszméje iránt, határozottan ki kell mondanunk, hogy gyanakvásunkat nem a jelet megelőző, 627
