Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
GRAMMATOLÓGIA |VWBmmSKKm Üli ': és létnek, a lét hangjának és a lét értelmének, a jelentés hangjának és a jelentés eszmeiségének. Hegelnél jól láthatjuk a hang különös privilégiumát az eszmeivé válásban, a fogalom létrejöttében és a tárgy önprezenciájában. „Ezt az eszmei mozgást, amelyben hangzása révén mintegy az egyszerű szubjektivitás, a test lelke szólal meg, a fül éppúgy elméletileg fogja fel, mint a szem az alakot vagy a színt, s ezáltal a tárgyak bensejét maga a benső számára valóvá teszi.”*„A fül viszont, anélkül, hogy maga gyakorlatilag az objektumok felé fordulna, meghallja a test ama belső megrezdülésének eredményét, amely már nem a nyugodt anyagi alakot tárja fel, henem az első eszmeibb lelkiséget.”** (Esztétika) Ami általánosságban elmondható a hangról, még inkább érvényes a hangzásra, ami által a magát-beszélve/megértve-hallás szétválaszthatatlan rendszere alapján a szubjektum érzékeli önmagát, és önmagára vonatkozik az eszmeivé válás elemében. Máris sejthető, hogy a fonocentrizmus eggyéolvad az általában vett lét mint jelenlét értelmének történeti meghatározottságával, és mindazokkal az almeghatározottságokkal, amelyek ettől az általános formától függnek, és benne szervezik meg rendszerüket és történeti társulásukat (a dolog eidoszként való jelenléte a látás számára, jelenlét mint szubsztan- cia/esszencia/egzisztencia (puszid), időbeli jelenlét mint a most vagy a pillanat (nun) csúcsa (sztigmé), a cogito, a tudat, a szubjektivitás önmagá- v nak való jelenléte, a másik és az én együtt-jelenléte, interszubjektivitás mint az egó szándékos jelensége stb.). A logocentrizmus tehát cinkos a létező létének jelenlétként való meghatározásában. Amilyen mértékben az effajta logocentrizmus nem teljesen idegen Heidegger gondolkodásától, talán e gondolkodást belül tartja még az onto-teológia korszakának határai, e jelenlét-filozófia keretei, vagyis magának a filozófiának a keretei között. Ez talán azt jelentené, hogy nem léphetünk ki abból a korszakból, amelynek berekesztődését már föl tudjuk vázolni. A korszakhoz való tartozás vagy nem tartozás mozgásai nagyon is finomak, az ezzel kapcsola* Hegel: Esztétikai előadások l-ll-lll. Akadémiai, Bp. 1980. 2. k. 197-198. o. ** I. m. 3. k. 104. o. 625
