Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)

JACQUES DERRIDA

oka, hogy a technika fogalma önmagában sohasem világíthatja meg az írás fogalmát.

Minden arra utal tehát, hogy amit nyelvnek hívunk, eredetében és befejezésében csak egyetlen mozzanat lehetett, lényeges, de determinált létmódozat, jelenség, aspektus, az írás egy fajtája. És mintha nem sikerült volna megfeledkeztetnie bennünket erről, megtévesztenie bennünket, csupán egy kaland folyamán: épp e kalandot illetően. Mindent összevetve meglehetősen kurta kaland. Eggyéolvad a történelemmel, amely csaknem háromezer éve összekapcsolja a technikát és a logocentrikus metafizikát. És most közeledik ahhoz, ami tulajdonképpen a kifulladása: előttünk a könyv civilizációjának halála — és ez csak egy példa a sok közül —, amiről oly sokat beszélnek, és ami elsősorban a könyvtárak görcsös burjánzásában mutatkozik meg. Mindenféle látszat ellenére, a könyv halála kétségkívül (és bizonyos értelemben kezdetektől fogva) a beszéd (az állítólag teljes beszéd) halálát jelenti be, valamint egy új mutációt az írás történelmében, az írásként felfogott történelemben. Néhány évszázadnyi távolságból teszi ezt a bejelentést, ilyen léptékben kell tehát számolnunk, óvakodva, nehogy elhanyagoljuk egy erősen heterogén történelmi időszakasz minőségét: akkora a gyorsulás, és jelentése olyannyira minőségi jellegű, hogy ugyancsak tévednénk, ha múltbeli mértékek késztetnének bennünket óvatos értékelésre. Itt „a beszéd halála” természetesen metafora: mielőtt eltűnéséről beszélnénk, gondolnunk kell a beszéd új helyzetére, alárendeltségére egy olyan struktúrán belül, amelyben többé már nem ő az arkhón.

Azt állítani, hogy az írás fogalma meghaladja és magában foglalja a nyelv fogalmát — ez nyilvánvalóan a nyelv és az írás bizonyos definícióját tételezi fel. Ha nem kíséreljük meg igazolni ezt a definíciót, ezzel magunk is engedünk annak az inflációs mozgásnak, amiről az imént tettünk említést, s ami az ’írás’ szót is hatalmába kerítette — nem véletlenül. Valójában bizonyos ideje már annak, hogy itt is, ott is — olyan gesztus révén és olyan motívumok folytán, amelyek mélységesen szükségesek, s amelyek rangvesztését könnyebb megállapítani, mint az eredetüket — „nyelvet” mondunk cselekvéssel, mozgással, gondolkodással, reflexióval, tudattal, tudat620