Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
GRAMMATOLÓGIA Hogy az írásnak olyan tudományára utal, amelyet féken tart a metafora, a metafizika és a teológia3, jelvésetünknek ezzel nemcsak azt kell kinyilvánítania, hogy az írás tudománya — a grammatológia4 — világszerte a felszabadulás jeleit mutatja, döntő erőfeszítések eredményeképpen. Ezek az erőfeszítések szükségképpen diszkrétek és elszórtak, szinte észre sem vehetőek: ez hozzátartozik értelmükhöz és ahhoz a környzethez, amelyben kifejtik működésüket. Mindenekelőtt azt szeretnénk felvetni, hogy — bármennyire szükséges és termékeny is ez a vállalkozás, és még ha, a legkedvezőbb feltételek mellett, túl is jutna minden technikai és ismeretelméleti akadályon és valamennyi olyan teológiai és metafizikai torlaszon, amely idáig útját állta — egy ilyenfajta írástudomány azzal a kockázattal jár, hogy sohasem valósul meg a maga mivoltában, a maga neve szerint. Hogy sohasem lesz képes tervezete vagy tárgya egységének meghatározására. Hogy sohasem tudja kidolgozni módszerének diskurzusát, sem pedig megjelölni területének határait. Lényegbeli okok miatt: mindannak egységét, amire ma törekedhetünk a tudomány és az írás legkülönbözőbb fogalmainak segítségével, az a történelmi-metafizikai korszak határozza meg principiálisan, többé-kevésbé titkosan, de állandóan, amelynek berekesztődését sejtenünk kell. Nem mondjuk, hogy a végét. A tudomány eszméje és az írás eszméje — tehát az írás tudományáé is — nekünk csak egy olyan eredet alapján és azon a világon belül érthető meg, amelyek már fel vannak ruházva a jel bizonyos fogalmával (később azt fogjuk mondani: a jelfogalommal), valamint a beszéd és az írás közti kapcsolatok bizonyos koncepciójával. Nagyon is meghatározott kapcsolat ez — privilégiuma, szükségszerűsége, valamint a látásmező ellenére, amelyet néhányezer éven át ellenőrzött, kivált Nyugaton, addig a mértékig, hogy immár létre tudja hozni önnön felbomlását, és rá tud mutatni saját határaira. Talán a türelmes elmélkedés és a szigorú vizsgálódás afelől, amit átmenetileg még írásnak nevezünk, korántsem vallva kudarcot az írás tudományával, és korántsem mondva le róla elhamarkodottan, holmi obsku- rantista reakcióból, hanem inkább hagyva, hogy lehetőség szerint kifejtse pozitivitását — ezek annak a gondolkodásnak a tapogatózásai, amely hű615
