Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)

JACQUES DERRIDA

maga a legeredetibb és leghatékonyabb etnocentrizmus; napjainkban egyre inkább ráerőszakolódik az egész glóbuszra, és egyazon rend szerint uralkodik:

1. az írás fogalmán egy olyan világban, ahol az írás fonetizációjának, miközben az írás létrejön, el kell lepleznie tulajdon történetét;

2. a metafizika történetén, amely, az összes különbség ellenére, és nemcsak Plantóntól Hegelig (még Leibnizet is beleértve), hanem e szembeötlő határokon túl is, a preszokratikusoktól Heideggerig, mindig a lo- gosznak tulajdonította az általában vett igazság eredetét: az igazság, az igazság igazságának története — egy metaforikus figyelemelterelést nem számítva, mellyel majd számot kell vetnünk — mindig is az írás lefokozása és a „teljes” beszéden kívülre szorítása volt;

3. a tudomány fogalmán avagy a tudomány tudományosságának fogalmán — amit mindig is logikaként határoztak meg; azon a fogalmon, amely mindig filozófiai fogalom volt, még ha a tudomány gyakorlata folyton kétségbe vonta is a logosz imperializmusát, például azzal, hogy — kezdettől fogva és egyre inkább — a nem-fonetikus íráshoz folyamodik. E szub- verzió kétségtelenül mindig is belülről hozzátartozott a közvetlen megszólítás, az allokáció ama rendszeréhez, amely létrehozta a tudomány tervezetét és az összes nem-fonetikus karakterológiai konvenciót Mindez nem történhetett másként. A mi korszakunk sajátossága mégis, hogy abban a pillanatban, amikor az írás fonetizációja — ami mind a filozófia, mind a tudomány történeti eredete és szerkezeti lehetősége, az episztemé feltétele — hatalmába kezdi keríteni a világkultúrát2, a bármilyen irányban előrehatoló tudomány többé nem érheti be vele. Ez a meg nem felelés mindig is már éreztette hatását. De manapság valamiképp a maga mivoltában kénytelen megmutatkozni, valamiképp átengedi neki a terepet, anélkül, hogy ezt az újdonságot lefordíthatnánk a változás, a kifejtés, az akkumuláció, a forradalom vagy a hagyomány sommás fogalmaira. Ezek az értékek kétségtelenül ahhoz a rendszerhez tartoznak, amelynek szétesése csakugyan szétesésként mutatkozik meg, és a történelmi mozgás olyan stílusait írják le, amelyeknek — a történelem fogalmához hasonlóan — csupán a logocentrikus korszakon belül volt értelmük.

614