Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 6. szám - Csokits János: Kipillantás egy holdkráterből (vers)

Hasít a kő, de az árnyék fagyos pengéje élesebb: hol végre nyugalmat találnék, nem találok életet.

Likacsos rögök, ős bazalt, sebhelyes, gyűrött sivatag, akit a csönd így megaszalt: érzed az élő szavakat?

Sűrű a csönd. Szívemig ér a kavicsos, puszta táj. Higgadt, száraz halált ígér a télies aszály.

IV

Árnyék ez itt? vagy mélyedés, homállyal színültig tele? Sugárzik mozdulatlanul a semmi néma éjjele.

Széléig látok. Mély gödör? Meteor vágta sziklakút?

Kiszúrt szemével néz a hely, ahonnan nincsen visszaút.

Visszájára fordult a rend? Csöndkristály? Szénfekete fény? Lábam előtt a létezés fonákja izzik feketén.

Előrelépjek? Hirtelen kigyullad bennem, hol vagyok. Gödrében megfordul az űr: fölöttem Föld és csillagok.

Fölnézek: minden ami van, örökre én vagyok, enyém, ha kihűl bennem a világ, a rémület és a remény.

493