Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 6. szám - Czesław Miłosz: Beszédek a Noel-díj ávétele alkalmából

CZESLAW MILOSZ

Beszédek

a Nobel-díj átvétele alkalmából*

t

A SVÉD AKADÉMIÁN MONDOTT BESZÉD

I.

Itt állok e szónoki emelvényen, s ez fontos érv lehet mindazok számára, akik életünk Istentől adott csodálatos szövevényét, kiszámíthatatlanságát magasztalják. Iskolaéveim alatt olvastam a Nobel-díjasok könyvtára köteteit, ez a sorozat akkoriban jelent meg Lengyelországban, emlékszem a betűk formájára és a papír színére. Azt hittem, a Nobel-díjasok vaskos köteteket megtöltő prózai műveket írnak, még akkor is így gondoltam, amikor már tudtam, hogy költők is vannak köztük. Sokáig nem tudtam szabadulni ettől a hiedelemtől. De hisz 1930-ban, amikor megjelentek első verseim Alma Mater Vilnensis című egyetemi lapunkban, nem pályáztam az írói titulusra. Ugyanígy jóval később, amikor, bár Franciaországban vagy Amerikában éltem, a magányt választottam, és átadtam magam e különös foglalatosságnak - verset írtam lengyelül - megőriztem egyfajta ideális elképzelést a költőről, aki, ha egyáltalán vágyik a hírnévre, akkor is csak saját falujában vagy városában akar ismert lenni.

Az egyik Nobel-díjas, akit gyermekkoromban olvastam, úgy gondolom, nagy mértékben meghatározta a költészetről vallott felfogásomat, nagy öröm számomra, hogy itt beszélhetek erről. Selma Lagerlöf volt az. Csodálatos utazás című könyvében, amelyet imádtam, a hős kettős szerepben lép fel. A Föld felett repül, felülről tekinti át, ugyanakkor látja minden részletét, és ez lehetne a költői hivatás metaforája. Később hasonló metaforát találtam az Európában Casimire álnéven ismert XVII. századi költő, Maciej Sarbiewski latin nyelvű ódájában. Sarbiewski poétikát adott elő az én egyetememen. Ebben az ódában egy utazást ír le, a Pegazus hátán Brüsszelbe repül Vilnából, költő barátaihoz. Akárcsak Nils Holgersson, a lenti tájakat nézi, folyót, tavat, erdőt lát, vagyis térképet, amely távoli ugyan, mégis konkrét.

íme hát a költő két ismertetőjegye: fürkésző tekintet és a leírás vágya. Ha viszont valaki úgy fogja fel a költészetet, mint „látni és leírni”, annak tisztában kell lennie azzal, hogy komoly vitába kerülhet a korszerűségtől lenyűgözött számtalan elmélettel, amely a költői nyelv sajátosságát hirdeti.

* Stockholm, 1980. december 8.

481