Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Szörényi László: Hunok Recanatiban (próza)

nagy rablástól félve, de mindez mit sem von le abból, hogy a történelem során először, ráadásul kísérletileg igazoltuk a Szent Ház legendáját.)

Lassan elközelgett a búcsú napja. Aznap Cingoli felől tértem haza, autóstoppal, szerencsém volt, mert egy autós pap csak akkor hitte el, hogy magyar vagyok, következőleg ükkor vett fel, mikor röviden felmondtam neki Mindszenty bíboros életét. (Utána szidta egy kicsit VI. Pált és Casarolit.) Késő délután volt, Leopardi grófot láttam biciklivel visszatérni a piac felől, igazi művelt úriember volt, tudta, hogy már a régi görögöknél is mindig a házigazda vásárolta be a halat a lakomára.

Pompás este volt, a palota minden termét megnyitották előttünk, nemcsak az eddig látott könyvtárat, a több tízezer ősnyomtatvánnyal és régi könyvvel, meg a költő dolgozószobáját, hanem a dísztermet is, ahol a beteg grófnő pihent, kerekes hordszéken.- Üdvözöllek benneteket, Európa válogatott leányai és ifjai, akik eljöttetek a mi kis városunkba, hogy hódoljatok a mi kis nyavalyás púposunk ... akarom mondani, a mi nagy nemzeti költőnk emléke előtt! - emelte poharát a gróf. - Elnézést, az előbb véletlenül azzal az elnevezéssel illettem, ahogy a családban szoktuk hívni.

Pali oszlatta el a feszes hangulatot, mikor a Giovine Europa nevében válaszolt és a Hunniát oly igen szerető grófnak átnyújtott egy füzér kalocsai paprikát. A gróf úr rögtön leoldotta nyakkendőjét és az égővörös koszorút nyakába akasztotta. Utána átterelt bennünket a hatalmas, teraszos étterembe és saját kezűleg mutatta meg, hogyan kell homárt és langusztát enni. (Majd mindet mi kapirgáltuk ki páncéljából, mert a nem-hunok finnyáskodtak.) Folyt a pezsgő, a gróf úr az inassal elguríttatta feleségét, majd felkérte a lányokat táncolni. A hangulat egyre emelkedett, házigazdánk a finnugor népek iránti rokonszenvét azzal is bizonyította, hogy - magyar nő nem lévén köztünk - egy finn apácát ragadott meg és vonszolt némi rábeszélés után a park bokrai közé.

Nyugodt estét akartam biztosítani Paliéknak és kisétáltam a Végtelenség dombjára. Babits Recanatijának már csak egy sora jár(hatot)t eszemben, búcsúzván Itáliától:

mindenütt rossz, otthon legrosszabb.

Azóta még egyszer jártam a városban, Emilio kitörő örömmel köszöntötte az „alkoholista magyart”, Évusi otthon felhívta Palit, csinált is a felesége patáliát, az angyal-tévesztette kulcsot pedig hatvanadik születésnapján átnyújtottuk Tibornak, a magyar reneszánszkutatás atyamesterének, hogy - megrögzött protestáns létére - tanuljon meg hinni a Szent Ház csodájában. A gróf, szegény, pár év múlva elhunyt. De reméljük - ahogy Giacomo őse írta Pürrhón nyomán - hogy „élet és halál között nincs eltérés”. A szőleje mindenesetre most is virágzik, fia vezetése alatt.

412