Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)

morált és a könyvszerelmet. Szeretem magamat nem elvileg, hanem természetben ellátni. Ehhez képest a könyvszerűtlen könyveket szeretem, Lao-cet és Démokritoszt, Rabelaist és Pythagoraszt, Shakespearet és szapphot és a modernek közül a legkönyvszerűtlenebbet, Nietzschet, akiben tényleg alig van tinta és papiros és publik és pedagógia és mű-pánik. Ehhez képest az elmúlt háborút is ilyen könyvszerűtlenül, a non-philosophie magatartásából óhajtom megítélni akkor, amikor azt mondom, hogy a dolgok tényleges tisztázására az első komolyan számba vehető kísérlet itt történt meg.

Ez a kísérlet az, amiről ódámban az értékelés legőszintébb hangján beszélek, hogy a század embere kísérteteit nem hagyja többé szétszóródni, hanem éppen ellenkezőleg igyekszik azokat egyetlen kolosszális minotaurusszá egybefogni. Mindnyájan tudjuk, aki azt mondja, hogy a háború felidézésében nem volt része, az hazudik, más szóval publik magatartást vesz fel és az ünnepélyes agónia álláspontjára helyezkedik. Nincs kifogásom ellene. Mindegyiknek már eleve megengedett, hogy azt hazudja, amit akar, de viszont mindenkinek azt is megengedtem, hogy az ünnepélyességen úgy nevessen, ahogy akar. Ez a becsületes álláspont, persze a becsületet nem a morálkódex értelmében véve, mert akkor publikká lennék és nevetségessé válnék, hanem egyszerűen a mourez en silence értelmében, ami nem csinál nagy zajt, az élettechnikát rendkívül leegyszerűsíti és derültté teszi. A derű az egyetlen, amiről nem vagyok hajlandó lemondani, még a hazugság kedvéért sem. Mondom tehát, a háború felidézésében mindnyájan részt vettünk és az pontosan olyan volt, mint amilyennek terveztük. Az ezután következő eseményeket is mi csináljuk és az pontosan olyan lesz, mint, amilyennek ma tervezzük. Milyennek tervezzük? Olyannak, hogy olyan embert alakítsunk ki magunkból, aki a hét gonosz mind a hét tulajdonságát magában egyesíti. A munka egész biztató ütemben halad. Rögtön a háború után az emberiség igen tekintélyes része abból a meggyőződésből indult ki, hogy azért maradt itt, mert a többinél különb volt. Ez a nagyszerű káromlás azóta is mint az illatosított puha gyapjúvattába úgy burkolja be az emberiség kisebb hazugságait. Nem nagyszerű?! Azért maradtam itt, mert mindazoknál, akik meghaltak, különb voltam! Ez aztán tüstént feljogosított bennünket arra, hogy a koldusokat meglopjuk és az éhezők szájából kivegyük a falatot és efölött vigyorogjunk, nem kis rémületére azoknak, akik azt hitték, hogy mint azelőtt a nyilvánosság előtt e magatartás ellen a publik minden ünnepélyességével tovább lehet szónokolni és titokban tovább lehet huncutkodni. Nem! A helyzet megváltozott. Ma már mindenki azt hazudja, ami neki tetszik, de viszont mindenkinek joga van arra, hogy a hazugon nevessen. Ez az új aión jellemvonása. A kort pozitiven kell venni. A huszadik századhoz írt óda abból a nagy kényszerből indult ki, hogy a kort, amelyben élek, amelybe életem gyökerei lenyúlnak, a kort teljes egészében pozitívnak veszem, a valóság teljes egészét megértem és a magamévá tszem és birtokba veszem és nem helyezkedem többé a terméketlen „ez igen - ez nem” kritikus álláspontjára, amely okvetlenül világszemléletet idéz, meggyőződésbe csalogat, publikká tesz és megakadályoz abban, hogy csendesen és derülten éljek, illetve haljak meg. A kor nagy realitásait teljes egészükben és minden kifogás nélkül ezennel, de viszont minden különösebb ünnepélyesség nélkül, mint tökéletesen privát ügyet elfogadom. Elfogadom

391