Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)
tehát a kor nagy követelését is, hogy a hét gonosz egybegyúrásához tevékenyen és minden erőmmel hozzájáruljak. Outsiderek Azt persze ezek után mondanom sem kellene, hogy azokat a kortípusokat, amelyekről eddig szó volt, sajnos, világiaknak kell tartanom, és ehhez képest az a véleményem, hogy ezek mind outsiderek. Ha pedig valakinek aggálya támadna és azt kérdezné, hogyan lehet outsidernek nevezni Channant, akinek ma pontosan olyan uralkodói helyzete van, mint kétezer évvel ezelőtt Júdeábán, sőt bizonyos tekintetben, mivel a channanizmus a kerületi kapitányságokig és a számvevőségig ért, sokkal általánosabb, akkor kénytelen lennék ezt válaszolni: Mutasson nekem olyan Channant, aki asszimilálni tudná akár a planktont, akár a fürge huncutot, vagy intenzív mű-pánikban tudna élni. Nincsen olyan SS akiben felébredt volna a vágy és az igény, hogy fürge huncut legyen. Olyan rendkívül szűk körű realitásokról (kísértetekről) van itt szó, amelyek magasabb szintézisre csak a maguk lényegének feladása árán képesek. Éppen azért, miért ezek a realitások olyan szűkek, az egyéb realitásokkal nem tudnak mit kezdeni és azokat nem tudják asszimilálni és élettervükbe beépíteni, kénytelenek azt mondani, hogy a másik az rossz ember, olyan rossz ember, aki először jobb lábára húzza fel a cipőt, nem a balra. Ezeknek az embereknek tehát arról a nagy feladatról, hogy a hét gonoszt magukban egyesítsék, le kell mondaniok. Nem is szólva arról, hogy az egyesítés után a Skarlát Bestiát ellenkező előjelűvé tegyék, vagyis magukat s így az emberiséget a sötét kísértetek uralma alól egyszer s mindenkorra felszabadítsák. Igen, mindenkit felszólítok, mutasson nekem olyan qualmikiánust, vagy SS-t, vagy analitikust, aki ne lenne át- és átszőve a kor iránt támasztott igen erősen negatív ítéletekkel, s ezek szerint ne lenne bezárva valamely világnézetbe, és ha mint a huncut, a világszemléleteket kellő módon értékeli is, ne lenne olyan mértékben érdekelt, hogy a dolgok teljességére szabad tekintése legyen. Outsider az, akiből az az univerzális attitűd, hogy a kort valamennyi valóságával együtt teljes egészében megértse és birtokba vegye, hiányzik. Outsider, és éppen ezért a dolgok menetére lényeges befolyása nincs. Az ilyen ember helyzete ma már reménytelen. A dolgok nagyobbik részét nem érti s mivel nem érti, nem tudja elfogadni s mivel nem tudja elfogadni, nem tud rajta túl menni. Outsider a plankton éppen úgy, mint az analitikus és a huncut, és inkább a múlt embere, mint a jelené, a legkevésbé a jövőé. Outsider mindenki, aki nem helyezkedik arra az álláspontra, hogy a kort teljes egészében pozitiven kell fogadni, el kell ismerni, realitását komolyan kell venni és birtokba kell venni. A kor iszonyatai nem érvek a kor ellen, hanem éppen ellenkezőleg, ezeknek tartozunk a legnagyobb hálával, mert bennünk csak táplálják az egyre nagyobb hatalommal jelentkező ellenerőket. Természetesen, amikor azt mondtam, hogy ezek a típusok mind világiak, akkor ezzel szemben nem a vallásos típusok fontosságát óhajtottam hangsúlyozni. Ebből a szempontból is Nietzsche véleményét fogadom el, aki tud392
