Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége IV. (tanulmány)
ismerte a százdi apátság alapítólevelét. Nos, ezt az 1067 körül írt magánoklevelet éppen 1267-ben írja át és erősíti meg IV. Béla (RegArp. 1554). Az átíró oklevelet Farkas fehérvári prépost, alkancellár keltezi, ugyanakkor Tűrje Fülöp esztergomi érsek a király kancellárja (Fejérpataky László: A királyi kancellária i. m. 102-3). Az átírásnál jelenvoltak között számba jöhetnek a kancellária jegyzői (Fejérpataky László: i. m. 111, köztük van Marczali Pous mestere), de egy valaki biztosan számba jöhet: Pál veszprémi püspök. Ebben az évben ugyanis a királyi tanács tagja, különböző birtokügyekben intézkedik (RegArp. 1532, 1551 stb.), így megvolt az alkalma, hogy az oklevélátírásnál jelen legyen, illetve, ha ehhez birtokbejárás kapcsolódott, azon is. Másként a XI. századi oklevelet Anonymus legfeljebb a százdi monostorban, illetve akkor láthatta, ha valóban az Aba nemzetség bodrogkereszturi ágának tagja lett volna. Anonymusnak azonban más oklevelet is látnia kellett. IV. Béla 1261. szeptember 9-i oklevelében erősíti meg az egri püspökség birtokait és kiváltságait (RegArp. 2123., az oklevél V. István átiratában ismert). Ennek az oklevélnek az arengájában, amely az egyház fontosságát taglalja, olvashatjuk a következőket: Jaz anyaszentegyház] in cuius gremio nati in mundo universi tam reges quam principes, duces et comites, pauperes ac divites per baptismi gratiam renascuntur et renati post mortis ibidem sepeliuntur, demum sepulti fide nostra hoc attestante resurgunt ad glóriám vei ad mortem truculentam ...” vagyis: „[az anyaszentegyház] amelynek kebelében az egész világon születettek, úgy a királyok, mint a fejedelmek, hercegek és ispánok, szegények és gazdagok a keresztség kegyelme által újjászületnek, és végül ugyanakkor az újjászületettek eltemettetnek a halál után, így végre az eltemetettek hitünk által megerősödve föltámadnak a dicsőségre vagy a zord halálra ...”, természetesen attól függően, hogy jót vagy rosszat cselekedtek-e. E szöveget talán nem tartanánk Anonymus bármely helyével összetartozónak, annak kell azonban tartanunk, ha tudjuk, hogy az oklevélben többször esik szó a Tbmaj nemzetségről, illetve a Tóm aj nemzetségről és vele összefüggően az Abád-révről! Az Abád-révet, a Tbmaj nemzetséget említő oklevél arengájának gondolatmenete a keresztség kapcsán ugyanaz, mint a Gesta befejező gondolatmenete, amely a Tbmaj nemzetséghez tartozó Thonuzobát és Vrcunt említi. Véletlen egybeesés lenne ez? Nehezen hihetjük. Az oklevél Pál, fehérvári választott prépost kezéből kelt, tehát a későbbi veszprémi püspök részese volt az oklevél kiállításának, bizonyára az arenga is tőle származott. Bizonytalanabb adatok alapján azonosították eddig Anonymust valamely egykori klerikussal. Még egy forrás kapcsán kell rámutatnunk szövegszerű összefüggésre a Gestával. Mint Szilágyi írja, a Gesta szövegéből kirí egy (perjogi) formula: „sine aliqua contradictione”, „nemine ... contradicente”, „nullo contradicente” (Szilágyi Loránd: Száz. 1937. 45). Nos, a contradictio szónak ilyen értelmű („ellenállás, akadály”) használatával találkozunk IV. Béla híres „tatárlevelében”. A Dunáról azt olvashatjuk itt: „Haec enim est aqua contradictionis” (Marczali Henrik: A magyar történet kútfői i. m. 165, mert ez az ellenállás vize). A Dunánál „per decern menses contratdiximus Thartharis” IV. Béláék (uo), tehát tíz hónapig álltak ellen a tatároknak. Szerepel a levélben a contradicere szó „akadályozni” értelemben is: „quod nisi diversa viarum pericula nobis contradicerent” (Marczali Henrik: i. m. 166, hogyha az utazás különféle viszontagságai nem akadályoznának meg bennünket). A contradicere szó ilyen értelmű használata olasz és francia hatás is lehet, Anonymus „sine aliqua contradictione” kifejezésének pontos párja az olaszban található meg: „senza alcuni contradizzione”, azaz: minden ellenállás nélkül. A „tatárlevél” szóhasználata legalábbis feltűnő. De nemcsak a contradictio köti össze ezzel a levéllel a Gestát. A bosnyákok említésekor azt olvashatjuk: „contra quos ... dimicamur” (Marczali Henrik: i. m. 162: akik ellen ... harcolunk), majd a tatárokról azt olvashatjuk, hogy „tartaris ... dimicantibus contra nos” (uo. 163, az ellenünk harcoló tatárokról - mármint értesítette a pápát stb.). Ezt a szerkezetet megtaláljuk Anonymusnál is. Ár pádék, miután Salanus követeivel közlik, hogy uruk távozzon 368
