Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége IV. (tanulmány)

stb. Ugyan már a Szentpétery-féle kiadás jegyzeteiben szerepel ennek kapcsán a bibliai helyre való hivatkozás, de részletesen Bollók J. mutatta ki, hogy ebben az esetben Anonymus Szent Pál rómaiakhoz írott levelének egyik részletét fejti ki teológikusan, miszerint a keresztség halál és újjászületés is egyben (Bollók János: i. m. 106-7). Pál apostol rómaiakhoz írott levele mellett másutt is találunk azonban hasonló gondolatmenetet, így például Tfertullianusnál (De monogamia 7,9):

„Et neque mortui sumus qui Deo vivimus neque mortuos sepelimus quia et Uli vivunt in Christo”

(s halottak sem vagyunk, akik Istenben élünk, halottakat sem temetünk, mert azok is élnek Krisztusban)

(Ókeresztény írók XII., 183 p. szk. Vanyó László Bp. 1986. 887).

Vagyis a keresztények, azok, akik megkeresztelkedtek, nem lehetnek halottak, nem is temetik el őket - márpedig Thonuzobát eltemették. Tteológia ez, sőt krisztológia, nem is akármilyen fokon. Még akkor is, ha Anonymusnak ezt a szövegrészét kissé másként kell lefordítanunk. Elkerülte eddig a figyelmet az a körülmény, hogy a Gesta „leghosszabb verses betétjében” egyéb jellemzők mellett parallelizmus is található: „Thonuzoba in fide vanus”, a hitetlen Thonuzoba mellett, szembeállítva vele ott találjuk „Urcun ... Christianus factus”, a kereszténnyé lett Urcunt - Thonuzobának pedig van még egy jelzője: „cum uxore vivus”, tehát asszonnyal, nővel élő! Azaz az anonymusi szöveg fordítása nagyjában a következő lehetne: „... Boldog István király az élet igéit hirdette és a magyarokat keresztelte, akkor a hitetlen Thonuzoba nem akart keresztény lenni, hanem az asszonnyal élő (úgy) temettetett el Abád-révnél, nehogy a keresztségben maga és asszonya Krisztussal éljen az öröklétben; de fia Urcun keresztény lett és Krisztussal él mindörökké.” Ez a különös kitérő a szövegben az „asszonnyal élőre” csak egyházi vonatkozású lehet. Magyarországon a papi nőtlenség csak a XIII. század első felében valósult meg (Mályusz Elemér: Egyházi társadalom i. m. 31), akkor sem teljesen, mert még a XIII. század második felében is ismerünk „papfiakat” (PRT X. 503). Anonymus szövege nem azt mondja, hogy Thonuzobát nem keresztelték meg, hanem azt, hogy a „keresztség révén” (a baptizandora vö. Bollók János: Száz. 1979. 105, 41. j) elnyerhető örök életet elveszti, mert asszonnyal élt. Egy világi személyre vonatkozóan az ilyen kitétel értelmetlen, illetve, ha az, akkor szinte visszatérés a tertullianusi gondolatvilágba. Ebben az esetben azonban a Gesta gondolatmenete nem siklik ki, míg ha a „cum uxore vivus” kitételt egyháziakra vonatkoztatjuk, akkor egy gondolati átcsúszással kell számolnunk. E kérdésben - amely behatóbb elemzést igényelne - nem tudunk dönteni, az azonban világos, hogy P. mesternek nemcsak politikai vonatkozású utalásrendszere van, hanem keresztény erkölcsi is, amelynek az „állhatatos” Turda püspök és a Krisztussal örökké élő Urcun csak a feltűnőbb példái.

Mindenesetre, ha Turda püspök esetében felvethető, hogy a szerző magára utal, ugyanúgy vagy talán még több joggal megtehető ez Urcun esetében is. Annál inkább, mert ekkor a Gesta szerzője a mű szimbolikus befejezésében, a kereszténység és a pogányság határán, mintegy alá is írja alkotását (a középkori szerzők általában a záradékban közlik nevüket). A XIII. században a Tbmaj-nemben valóban ismerünk Urcund-Urcundinus nevű klerikusokat. Ezek egyike a henei birtokos Vrcondinus, Vrcundinus, Vrcultus, akivel, két fivérével együtt 1219-ben találkozunk (VR 232,

360