Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége IV. (tanulmány)
ArchHung. 18. 1970. 410). Turda nemzetséget azonban nem ismerünk. E nemzetség neve csak Mária királyné egy 1265-ben kiadott oklevelében fordul elő (meg Kézainál), az Esztergom megyei Wyceps határának leírásakor (MStrig. I. 530, nr. 691), más esetben azonban ugyanitt a Tbrdos nemzetséggel találkozunk, amely a ma is meglévő Tárdos(bánya) falu névadója (ÁUO VIII. 403). Karácsonyi János szerint a Turda tolihiba Turdos helyett (Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XTV. század közepéig III. Bp. 1901. 115), Győrffy György ezzel szemben ősfoglaló Tardos (Tbrda) nemzetségről beszél (Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. Bp. 1987. 209), nem véve figyelembe azt, hogy a nemzetség az idézett egyetlen oklevél kivételével mindig is Turdos, Tbrdos néven szerepel. Kézai Turda nemzetsége („Kadar, de genere Turda oriundum” SRH I. 147) nyilvánvalóan Anonymustól való átvétel, mivel ugyanazon mondatában szószerinti átvétel is található P. mester gestájából („dissidentium lites sopiret”, intézze el a perlekedők ügyeit), amely viszont Sevillai Isidorusból való kiírás (Horváth János: Acta AntHung. 19.1971. 375., ItK 1963. 454). Noha a Turda (Tbrda) személynév gyakori az Árpád-korban, ilyen nevű nemzetségre nincs adatunk - de láthattuk, Anonymus munkamódszere és céljai miatt ilyen utalással nem is számolhatunk művében. Az sem igen valószínű, hogy a Gesta szerzője Turda episcopus említésekor valami meghatározott személyre gondolt volna. A név etimológiája ugyan vitatott, de akár szláv eredetű (pl. szlov. túrd „szilárd, erős”), akár török (turdi „megállt, megállapodott”), a mindkét nyelvet ismerő szerző aligha értett mást alatta, mint „szilárdat, állhatatosát”, ami egy püspök esetében a hitben való állhatatosságra való utalás. A Turda itt tehát nem személynév, hanem egész egyszerűen utalás valamire, talán csak arra, hogy egy püspöknek állhatatosnak kell lennie. Az effajta szimbolizmus egyáltalán nem idegen a Gestától, mint azt a munka befejezése mutatja. Ez a töredékesség, illetőleg az egész művet tekintve a befejezetlen- ség látszatát keltő szakasz az igaz életre való intelmet tartalmaz (Győry János: Gesta regum i. m. 56, 102., vö. Bollók János: Száz. 1982. 1089). Talán még annál is inkább, amennyire arra az eddigi elemzések gondoltak: „... beatus rex Stephanus uerba uite predicaret et Hungaros baptizaret, tunc Thonuzoba in fide uanus noluit esse Christianus, séd cum uxore uiuus ad portum Obad est sepultus, ut ne baptizando ipse et uxor sua uiuerent cum Christo in eternum, séd Vrcun filius suus Christianus factus uiuit cum Christo in perpetuum." (SRH I. 117) E szövegrész fordítása Paisnál: „... Boldog István király az élet igéit hirdette és a magyarokat keresztelte, akkor Tanuzaba, ki hitben hiú volt, keresztény lenni átallott; így hát temetkezett élve feleségével az Abád-révbe, hogy a keresztségben ő meg felesége ne éljen Krisztussal örökre. Ám a fia, Örkénd, mint keresztény, Krisztussal együtt él mindörökké.” Az élve temetkező Thonuzobáról persze gazdag irodalom született (Bollók János: Száz. 1979. 98), Thonuzoba öngyilkosságával, Szent István kegyetlen megtorlásával 359
