Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A Lipótváros görbe tükre (Ambrus Zoltán dialógusregényei - Berzsenyi báró és családja; A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye; A Berzsenyi-dinasztia) (tanulmány)
III. (A Berzsenyi-regények valóságreferenciája és a megnemesített társadalmi karikatúra): a regényíró és a novellista Ambrust egyaránt vonzották a kisszerűség, a hitványság, a komikum és a groteszkség látványai. Az ide vágó példák száma oly nagy, hogy felsorolásuktól bizton eltekinthetünk. A pályakezdés idejének személyes líráját, alig burkolt konfesszióit hamarosan, már a 90-es évek közepétől ellenpontozni kezdte, a századforduló táján pedig szinte teljesen kiszorította a művekből az ironikus-szatirikus ember- és világábrázolás.17 E szembeötlő változás tudatában - némi túlzással- azt mondhatnék: szinte törvényszerű volt, hogy Ambrus Zoltán Berzsenyi báróval és famíliájával is találkozzék, amiként (velük szinte egy időben) a balkáni fejedelemségeket s császári pózokban tetszelgő pojácamonarcháikat is fölfedezte magának. Négy Királyidillje18 éppúgy karikatúra, paródia avagy szatíra, mint a dialógusregények egésze vagy bármelyik jelenete, s közös fogantatásukat - egyebek közt - az is jelzi, hogy „Arzén, albán uralkodó” neve s egy diplomatája, a szerb király halála, a lóversenyező „Napkelet Gyöngye, a száműzött illyr király” a trilógia első könyvében ugyancsak szerepel, mi több: egy remek, felejthetetlenül csúfondáros epizódban Berzsenyi és neje a szerb trón fondorlatos megszerzéséről sző ábrándokat.19 Akár a balkáni törpeállamokat s szánalmasan nagyzoló kényuraikat perszifláló históriákhoz, a bárócsaládot karikírozó sorozathoz is az egykorú valóság adott Ambrusnak inspirációt. A századforduló évtizedeiben lett a magyar társadalmi struktúra egyik tekintélyes súlyú és befolyású csoportjává a zsidó származású nagypolgárság. Számosán közülök terménykereskedéssel kezdték, hogy utóbb gyárosként, majd bankárként folytassák, bár akadtak olyanok is, kik nem léptek túl az első fázison, s fölhalmozott tőkéjüket háztulajdonba, földbirtokba fektették. Egy részük őrizte zsidó vallását és identitástudatát, más részük megvált tőle, ámde cselekedtek légyen így vagy úgy, viszonylag zárt, elszigetelt csoportot formáltak a nagyburzsoázián belül; az arisztokrácia és az „úri középosztály” idegennek tekintette s többé-kevésbé kiközösítette őket. A gazdasági pozíció és a társadalmi státus közt érzékelhető feszültséget oldani akarták ók is, az állam is. 1890 és 1918 között 346 zsidó polgárcsalád szerzett nemességet: közülük 28-an a bárói rangot, 17-en a főrendiházi tagságot is elérték. Bőven elég, ha két példával élünk: Lukács György apja, Lőwinger József (a Magyar Általános Hitelbank igazgatója) 1890-ben még csak a nevét magyarosítja, 1901-ben viszont már - 1899-es hatállyal - magyar nemességet s hozzá „szegedi” előnevet birtokol, a Deutsch-família hatvani Hatvanyvá és báróvá válásának története pedig eléggé közismert. Az eddigiekhez már csak annyit fűzzünk: noha a zsidó nagypolgár is megépíttette a maga fényűző palotáját, estélyein szívesen látta a kor jeles művészeit és tudósait, örömest áldozott reprezentációra s olykor feltűnt a Lipótvárosi Kaszinóban, az Operában, valamely színházban avagy tárlaton, hódolt azért a régi mentalitásnak, a számára hagyományos értékeknek is. Haszonelvű volt, a szorgos munka híve, sokra becsülte a bensőséges családi életet, a takarékosságot, az egyszerűséget, és gyűlölte, elhárította az úri passziókat, a pazarlást, a semmittevést és a huszáros-párbajos virtuskodást.20 Ambrus Zoltán hősének, Berzsenyi bárónak az élet- és társadalmi útja, helyzete, magatartása, mentalitása (stb.) szinte hajszálpontosan rímel az előbbiekre, gyermekei és unokái viszont már többé-kevésbé más mintákat s eszményeket követnek. Honnan ismerte ily kitűnően a zsidó újmágnás létviszonyait, szűkebb-tágabb körét a szerző- kitalálnunk szinte lehetetlen, s firtatnunk alighanem szükségtelen is. Tény, hogy barátai, ismerősei körében senki nem akadt, ki e társadalmi csoporthoz tartozott volna. Tény viszont az is, hogy a báró személye és karrierje - egynémely felületességeket s a karikatúra követelte túlzásokat, torzításokat leszámítva - már-már pa- radigmatikussá sikeredett, s áll e tétel (noha csökkentettebb mértékben) famíliájára, eléggé kiterjedt rokonságára is. Berzsenyi pályafutása s tüneményes érvényesülése a trilógia - főként az első két kötet - bő utalásaiból ekként rekonstruálható. Eredeti neve Beer Jakab volt, s meglehetős alacsony sorból származott. A szegény és hithű 344
