Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A Lipótváros görbe tükre (Ambrus Zoltán dialógusregényei - Berzsenyi báró és családja; A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye; A Berzsenyi-dinasztia) (tanulmány)

temetésén látni. Az urak egymás lábára hágnak, és a hölgyek alkalmazkodnak a viszonyokhoz. Csak a dohányzó mellett van egy csöndes zug: a könyvtárterem, mely nem esik a nagy útvonalba. Ez a csöndes zug feltűnik mindazoknak, akik bizalmasabban óhajtanak beszélgetni. A csöndes zugban egy órától kettőig a kővetkező párbeszédek hangzanak el: - ”

Fűzzük még az eddigiekhez: ha bizonyos sajátosságaival, külső formáival a drámára, kompozíciójának felötlő lazaságával viszont egy korai regénytípusra, a pika- reszkre emlékeztet a Berzsenyi-trilógia. Külön-külön, fragmentumonként élnek elsősorban az egyes epizódok, számukat szinte tetszés szerint csökkenthetnék, illetve gyarapíthatnók,16 sorrendjük meg - főként a Berzsenyi báró és családja c. kötetben - jószerével esetleges. A trilógia mindhárom darabjáról - egyszer nagyobb, másszor kisebb érvénnyel - elmondható, hogy nem a szervesség és a kontinuitás, hanem a szervetlenség és a diszkontinuitás dominál bennük. Ám ha a széthullás, a jelenetekre forgácsolódás tendenciái jóval erősebbek is mindenütt, a folytonosságteremtés, az egységbe forrasztás egynémely jeleit sem tagadhatjuk. Több eszköz, fogás is Ambrus rendelkezésére áll, hogy összekössön, némileg szervesítsen, s a „hármaskönyv” egyes köteteiben valaminö regényszerű struktúrát hozzon létre. Csupán a legfontosabbakat említve: a kohéziót szolgálja mindenütt a főszereplők azonossága, a gyakorta avagy ritkábban visszatérő epizódfigurák sokasága nemkülönben. A Berzsenyi-família tagjainak, valamint a velük kapcsolatba hozott mellékalakoknak megannyi életepizódjából egy sajátos - bár nem balzaci értelmű - „emberi színjáték” áll össze, amely a folytonos szituációcserével a mozgás, az előrehaladás, a célelvűség illúzióját kelti. Kötőanyagnak, a folytonosság biztosítékának tekinthetjük a fő- és peremszereplők állandó (legföljebb csekély mértékben változó) tulajdonságait, viselkedési formáit, szokásait, gesztusait, jellemző s untalan ismétlődő stílusfordulatait és szentenciáit. A három jelenetfüzérben óhatatlanul létrejön az előre-, de még inkább a visszautalások rendszere, s ez a spontán avagy tudatosan szövődő anticipációs és retrospekciós háló a szervesítés eszköze csakúgy, mint az a jó pár jelzés és utalás, amely az idő múlását s ekként az epizódok egymásra épülését, egymásból következését érzékelteti. A hangnem, a folyvást az ironikus és a szatirikus közt hullámzó modalitás szintén a kötetekben megjelenülö világ organikus voltát sugallja, s fölfigyelhetünk arra is: a regényeken belül bizonyos fejezetek mintegy kiválnak a többi közül, hogy szorosabban összetapadjanak. A Berzsenyi báró és családja c. könyvben még meglehetős erőtlen ez a kísérlet (a családfő szeretőjével és újságjával, Elza és Miklós jegyességének históriájával több, egymással csak a legritkábban szomszédos epizód is foglalkozik), A Berzsenyi-dinasztiában viszont már jól kivehető, külön tömböt alkot a VII-VIII-IX. jelenet (gyanítható, hogy a cselekmény három fázisa egyazon napon lezajlik), a X- XI-XII. nemkülönben.

Mindeme fogások és eszközök azonban (számukat már csak jelentéktelen apróságokkal szaporíthatnék) csupán egy nagyon relatív kohézió megteremtéséhez elegendők. A trilógia jellegadó sajátossága nem a szervesség, hanem épp a töredékesség, ám a széttagoltság mértéke kötetről kötetre különbözik. A Berzsenyi báró és családja a legkevésbé koherens, elannyira, hogy ezt a könyvet bízvást jelenethalmaznak nevezhetjük, A Berzsenyi-dinasztiában (az említett tömböknek köszönhetően) már valamivel nagyobb összetartó erők munkálnak, leginkább egységesnek és szervesnek pedig a közbülső rész tetszik számunkra. Ambrust előre megköti, a kompozíciót meg jótékonyan regulázza itt a cím. Állhatna elvben ez a könyv is tetszőleges számú jelenetből, ám hogy „csak” egy tucat vőlegény vonulhat fel s a bemutatásukra szánt figyelem nem lehet kirívóan aránytalan, ökonómiára, nagyobb összefogottságra szorítja a szerzőt. Ha eljött és letűnt a tizenkettedik jelölt, a regénynek is véget kell érnie.

343