Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)
esküdnie. Az SS azonban ettől kezdve is, mint eredetében nem rendes sorkatona, már megvolt. Az SS nem a hadseregből született, hanem a katonaszökevények és szimulánsok és felmentettek terrorbandájából, s ezt a távolságot a reguláris csapatoktól még akkor is megőrizték, amikor a modem civilizáció új fokozatán a hadsereget gépesítették, a terroristákat világnézeti- esítették. Mondom, az alapvető traumát az ember minden valószínűség szerint az első világháborúban szerezte, de a béke, jobban mondva a második háborúra való előkészület korszakában, amikor a világnézeti módszert bevezették, az SS akkor született meg igazán. A világszemléleti módszer megmutatta, hogyan lehet egy grimaszba először beleőrülni, aztán desperáttá lenni, végül belehalni. S aki csak egy kicsit hajlott az öngyilkosságra (márpedig a hegelizmus mint par excellence homoerotikus formáció erős autoerotikus és autoanthropophagiás beütéssel hajlott rá), az nem tudott ellenállni. így keletkezett a nagy neurotikus bestiális életmohóságával szemben az absztrakt rendbe való beleőrülés epidémiája s ez előkészítette a telivér SS kialakulásának lehetőségét. Az Eszménnyel kötött illedelmesen unalmas érdekházasság természetesen kiváltotta a baromi kegyetlenséget. De az SS-et még a halálközelség sem tudta észretéríteni. Tiltakozott az ellen, hogy megértse, mi történik vele, vagyis, hogy blöff áldozata. A művet azonban csak akkor lehetett kikerekíteni, amikor megjelent a legfontosabb elem, a desperáció. Igazán SS csak az lehet, aki desperát, aki tudja, hogy vége, pont, nincs tovább, de mégis tovább csinálja, nem szenvedélyből, hanem kétségbeesésből. Rövid kitérés a meggyőzés lehetőségére Azt, hogy a világnézet ne kerüljön szóba, lehetetlen volt elkerülni. De azzal, hogy a világnézet szóba került, lehetetlen elkerülni azt, miképpen állunk tulajdonképpen a meggyőződéssel. A magam részéről abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy erre a kérdésre vonatkozólag kimerítő választ tudok adni. Gyermekkorom óta ugyanis egészen sportszerűen gyakoroltam azt, hogy miképpen tudok saját érdekem ellen szóló, sőt érdemeket veszélyeztető meggyőződést és ezzel természetesen összefüggő gyakorlati eljárást elsajátítani. Protestáns magyar polgári családból származom és mondom, csaknem gyermek voltam még, amikor felismertem, hogy protestántizmusomhoz is, magyarságomhoz is, polgárságomhoz is bizonyos kényszerű érdekeltségek fűznek. Mi lenne, szóltam, ha érdekeltségeimet méregerős kritika alá vetném? Vagyis mi lenne, ha erőmet arra összpontosítanám, hogy komolyan vegyek olyan, még sértő kritikát is, sőt főként ilyet, amely saját érdekem ellen irányul és így megtámadnám meggyőződésemet? Evek serege múlt el, amíg csak egész kevés eredményről tudtam magamnak beszámolni. A meggyőződések gyökere igen mély. Tudom, hogy zsidónak rendkívüli erőfeszítésébe kerül az antiszemitát komolyan venni, de fordítva is, az antiszemita nehezen viseli el a zsidó kritikát, igen nehéz a polgárnak a proletárkritikát elfogadni és a proletárnak a polgári kritikát. Éppen, mivel ez a sport nálam oly spontán jött és oly régi, egyes mozzanatairól is sokat tudnék beszélni. De éppen mivel régi és semmi egyéb 308
