Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Erdődy Edit: Simonffy András: Várunk rám (kritika)

Nem tagadható tiehát: ez az élmény valóban a korérzületet fejezte ki, hiszen a hatvanas évek nyitottabb légkörét, a jövő iránt még némi reményeket is tápláló optimizmusát s a rákövetkező kiábrándulást átélte az egész ország - sőt, más keretek és meghatározottságok között, az egész világ. Az úgynevezett életérzést, a korérzületet kétségkívül közvetítik ezek az írások - a baj az, hogy csak azt. Az érzés, a hangulat nem tud artikulálódni, ködgomolyag-szerűen keres magának formát, hogy beszéljen önmagáról - ám ez csak a legritkábban sikerül. Ez az élet - azaz, a magyar, a közép-európai lét nyomasztó és nyomorúságos -, sugallják az írások; ám azzal a felismeréssel már adós marad az író, hogy így élni egyszerűen képtelen dolog - hogy ez az élet nevetséges és tragikus, azaz, tragikomikus és abszurd, A felismerésnek, rádöbbentésnek, az önmagából való kilépésnek ezt a gesztusát hiányosuk ma elsősorban ezekből az írásokból, a külső nézőpontot tehát, ahonnan nézve a megörökített élethelyzetek és magatartásminták a helyükre kerülhetnek és kiemelkedhetnek esetlegességükből.

A novellákból áradó nyugtalanság, kielégítetlenség, tárgyát nem találó feszültség persze így is - megfelelő rálátás nélkül - paradigmatikus értékű; a hiányzó dimenziókat az olvasónak kell kiegészítenie. Némely novella az író világképének belső következetlenségeiről, konfliktusairól árulkodik. A novella elbeszélője tudja ugyan, hogy az ábrázolt életforma kisszerű és nyomorúságos, mégis, valami morális felsőbbrendűséget tulajdonít neki, szemben a nyugati életformával. Azonosulni szeretne a Sima leszállás hősével - ám ez nem igazán sikerül: a szituáció - a narrációs szerkezet szempontjából meglehetősen indokolatlanul - láthatóvá lesz a Nyugatról hazalátogató hajdani szerető nézőpontjából is, s a kisebbségi érzéssel küszködő, a helyzetet őszintén nem vállaló férfi lelepleződik. Aztán - a férfi nézőpontjából — a nő mint kurva jelenik meg, kompenzálva a kisebbségi érzést, melyet a rosszul sikerült éjszaka csak megerősített. Az író még némi morális dicsfényt is sző hőse köré - az itthoni albérleti nyomor menynyivel tisztább és erkölcsösebb, mint a sima, technicizált és olajozott nyugati jólét! - sugallja a novella, mely szimptomatikus értékű,jól példázva (nem tartalmával, hanem épp belső ellentmondásaival és megoldatlanságaival) az országos skizofréniát a nemzeti önismeret hézagait, mely az elmúlt évtizedek alatt a társadalom nagy részére jellemző volt. A hatvanas évek irodalmára oly jellemző moralizálás egyébként sem idegen az írótól. Hősei olykor minden átmenet nélkül egyszer csak az erkölcs bajnokaként kezdenek viselkedni - mint az a fiú is, aki egy meglehetősen szabados mulatságon felpofoz egy lányt, aki pedig csak a helyzetnek és a kihívásnak adekvát módon viselkedik.

Mégsem állíthatjuk azt, hogy ezeknek a novelláknak csupán kordokumentum értéke lenne. - Noha általában megmaradnak a konvencionális prózatechnikai eszközöknél, a bonyolultabb megoldásokat kerülik, ábrázolásmódjuk, a szöveg megszervezett- sége meglehetősen egysíkú - az artisztikum jelenléte elvitathatatlan. A szöveg, a stílus csiszolt, a kifejezésmód árnyalatos és magabiztosan célratörő. A jó riporter biztonságával és ösztönös problémaérzékenységével „kap el” jellegzetes emberi arcokat, groteszk vagy lírai helyzeteket, lelkiállapotokat; mint általában a jó realista irodalom. Élmény-novellák ezek, s bár csak ritkán sikerül kilépnie az élmény szubjektív, korlátozó meghatározottságából, s szélesebb epikai távlatokat teremtenie, az élmény maga tiszta, erős hangon szólal meg, mely az évek múltán is hitelesen cseng. A realista, valóságutánzó prózától való eltávolodásra tett kísérletei is gyakran mondhatók sikeresnek: itt elsősorban a groteszk irányába tett lépésekre gondolunk. Igaz, ezek a kísérletek nem igazán eredetiek; sem az ábrázolás, sem a tárgy - a kisember konformista, beszűkült életvitelének „leleplezése” - nem lépi túl a hatvanas években kibontakozó groteszk konvencióit.

Akkor érezzük igazán jónak Simonffy novellisztikáját, amikor az élmény hitelessége, az őszinteség gesztusa metaforikus távlatot, aláfestést kap, s így általánosabb érvénnyel jelenik meg, mint talán legjobb írásában, a Medveölő fia című elbeszélésben. Elcsitult itt már az indulat, a fiú szembenállása az apával őszinte kíváncsisággá, ér286