Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Erdődy Edit: Simonffy András: Várunk rám (kritika)

deklödéssé változik; a múltat kutatva, apja hajdani útjait újrajárva voltaképp önmagát keresi ez a hős. Az illúzióvesztés, a realitások felismerése is didaktikus szájbará- gás nélkül fogalmazódik meg a minden romantikáját és veszélyét elvesztett, biztonságossá és turistacsalogatóvá laposodott kirándulóhely allegóriájában. A kietlenebb, még valódi veszélyeket tartogató tájak, csúcsok felé induló hőst a legjobb pillanatban hagyja magára az elbeszélő - még nem bukott el, de még meg sem érkezett - azaz, még minden megtörténhet vele. A szép lezárás Hamingway-re emlékeztet - líraisága azonban meggyőző és hiteles: „A rezzenéstelen levegőben szikrázik a hó a Rysy nap felé simuló meredélyein, de még mindig előtte, de még mindig messzire tőle” - figyeli a hős a távoli célt.

A metafora érvényessége, úgy vélem, az életpálya egészére kitágítható. Az író, ha útja nem is volt zavartalanul felívelő, egyszer már bizonyította, hogy képes a megújulásra, a nekirugaszkodásra, mégoly fárasztó és ritkalevegöjű vidékek felderítésére. S a csúcsok ma éppúgy csalogatják a vándort, mint negyedszázaddal ezelőtt, a novella megírása idején.

287