Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Erdődy Edit: Simonffy András: Várunk rám (kritika)
ERDŐDY EDIT Simonffy András: Várunk rám Simonffy András válogatott novelláit olvasgatva - vagy inkább: újraolvasva - önkéntelenül is elgondolkodik az ember: miért is fulladt ki, morzsolódott fel idő előtt ez a nemzedék, mely elsőként épp Simonffy által hallatott magáról - akkoriban meglepően frissnek, újnak tetsző hangon. Persze hamis általánosítás lenne azt mondani, hogy eltűnt ez a nemzedék - hiszen sokan közülük ma is elismert prózaírók, mások pedig a szépliteratúra taváról más vizekre eveztek, s írnak továbbra is filmforgatókönyvet, krimit, vagy éppen kitűnő dokumentumregényt, mint Simonffy, aki szinte elsőként adott politikai tabukat döntögető módon reális képet a háborús évekről, személyes vallomással elegy dokumentáris próza formájában. Első kötetének címadó novellája valóságos emblémája lett a nemzedéknek: a Lázadás reggelig kötelező antológiadarab, mely úgymond, kifejezi a „nemzedéki közérzetet”. A novellák újraolvasása nemcsak a kortársak nosztalgiaigényét elégítheti ki, hanem fontos tanulságokkal is szolgál. Miről is olvashatunk ebben a kötetben - mely Simonffy novellisztikájának legjavát gyűjti egybe? Elsősorban a magunk mögött hagyott történelmi félmúlt, a kádári „puha diktatúrának” nevezett korszak hétköznapjairól; arról, hogy milyen is volt gyereknek, fiatalnak lenni ebben az időben. Milyen is volt egy fiatal házas vasárnapja, amikor úszni ment és megsétáltatta a fiát. Remek nap volt; az olvasó megtudhatja tehát, milyen volt akkoriban egy remek nap, de azt is, hogy az író valahogy elégedetlen ezzel a nappal és ezzel az érzéssel: elégedetlen és keserű, de hogy miért, azt maga sem tudja pontosan. Utólag megállapítható, hogy a nyomasztóan szűkös élet, az alacsony horizont és a távlatok hiánya bántja őt is, akárcsak a többi fiatal hőst; a kilátástalanság és a látszatbiztonság kulisszái mögött mocorgó bizonytalanság. Ez az érzés települ rá a hatvanas, hetvenes évek mindennapjaira, ez fogadja a felnőtt életet megtapasztaló ifjút: szűkös, nyomasztó hétköznapok, korlátok és gátak, lakástalanság és korrupt, megalkuvó felnőttek. Tiltakozásuk, „lázadásuk” nem is annyira kortünet, mint inkább a fiatalság mindenkori, természetes lázadása az idősebb nemzedékek konvencionális életvitelével szemben - egy tisztább, igazabb erkölcsiség és őszintébb életmód igényének bejelentése, az igazságeszmény társadalmi érvényesítésének a különböző korokon át megmegújuló vágya; mely egyszerre jelentkezik a fiatal generáció önérvényesítési törekvéseivel. Jellegzetes, többször is visszatérő ez a fajta konfliktus, melyben fiatalok és idősebbek ellenkező értékrendje, mentalitása csap össze: egyik oldalon az újat akarás és őszinteség, a másikon a konformista életvezetés, a gyakran stupidnak ábrázolt, beszűkült életforma. A hatvanas évekre jellemző lázadó vonás később elmosódik, s átadja helyét a rezignált kiábrándultságnak; elvetélt életpályák, kudarcba fulladt remények, elveszett illúziók kora ez. Az őszinte, tiszta élet utáni vágyat elsorvasztják a szürke, szűkös hétköznapok. A remény a változásra, az újra, már csak mint abszurd lehetőség jelenik meg - mint a Várunk rám című, a reálisból az abszurd felé ívelő, remek írói ötletre építkező rövid novellában. 285
