Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Csűrös Miklós: Lengyel Balázs: Visszatérés (kritika)

A történelmi emlékezetkihagyás ellenében érdemes fölidézni, hogy Lengyel Balázs, bár szerkesztői, irodalomszervezői munkásságát a kőztudat leginkább az Újhold (az egykori folyóirat és az újabb évkönyv) történetével kapcsolja össze, a harmincas évek második felében szoros kapcsolatban állt Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel, a Márciusi Frontot szervező népi írókkal. Irodalomtörténetileg számon tartandó emlékeket tár most elénk erről egy adatokban gazdag interjúban. Bár Lengyel sem áll ellent annak a kísértésnek, hogy sokadszor pálcát törjön a Kisebbségbent író Németh László fölött, jól esik tudatosítani, véleménye szerint nem mindig és nem fátumszerű- en osztotta meg a jószándékú magyar értelmiséget a népi-urbánus határpör, és hogy a nyugatos-újholdas elkötelezettséghez Móriczon, Kodolányin, Szabó Zoltánon, az ó felismeréseiken, értékeiken keresztül is vezethetett út. A memoárszerű személyes visszaemlékezés szépírói hajlamát tünteti föl a kötet Angol tanú és Visszatérés című darabja. Olyan emberi dokumentumok ezek, amelyek az egyéni szerep túldimenzioná- lása nélkül, leheletnyi öniróniával érzékeltetik, hogyan épül be az emberi sors a történelembe, hogyan válik az egyes-emberi tapasztalat közösségivé.

Kritika-gyűjteményként a Visszatérés nem hoz szenzációs meglepetést, ami korántsem a szerző odafigyelő érzékenységét minősíti, hanem egy olyan korszak dokumentációjaként tanulságos, amikor nem elsősorban az irodalmi élet kápráztatott el bennünket váratlan újdonságokkal: Kassáktól Kálnokyig halott mesterekről, barátokról szóló írások kerültek egy kis ciklusba, s ha alkalmanként máshová vannak sorolva, az Ottlik-, Weöres-, Pilinszky-elemzések, -emlékezések is ide tartoznak. Az újabb költészetünkről szóló írások közül a Petri György és a Takács Zsuzsa líráját taglalók tetszettek legjobban. Módszertanilag és bírálat-technikailag nagyon tanulságos Lengyel Balázs küzdelem az általa „tartalmistának” nevezett műismertetés ellen, holott maga is szívesen sorol életrajzi adatokat, netán kivonatolja az író problémavilágát, filozófiáját. Valójában sorsképleteket keres, életmítoszokat, létezési formák szellemi koncentrációját. Pilinszky versvilágát jellemezve sokat elárul a saját esztétikai-poétikai érdeklődése irányáról is: „leszűrés, képletbe foglalás, algebrai egyenlet a megoldás reménye nélkül, inkább összefoglalása egy közérzetnek, mint felfedezés jellegű, részletes kibontása”.

Minél célratörőbb és egyénítettségében pontosabb ennek a közérzetnek a meghatározása, minél jobban és gazdagabb tartalommal tölti ki az individualizált személyiség rajza a közép-kelet-európai sors vagy a tipikus asszonyi sors féle absztrakciókat, annál elevenebb, tanulságosabb, annál inkább ragad magával a Lengyel Balázs műhelyében kikísérletezett és megvalósított kritikai változat.

284